Városi reáliskola, Esztergom, 1927

13 csatolt bennünket Őméltóságához, hogy egész életünk becsületes munkájával kell majd erre érdemeseknek bizonyulnunk. Tolmácsolta a kar legőszintébb jókivánatait e szép jubileumhoz s kérte a Mindenhatót, hogy jó egészségben és fáradhatatlan munkakészségben még sokáig megtartsa a magyar középiskola büszkeségét: a tanker. kir. főigazgató úr Őméltóságát! Ugyanezen az értekezleten emlékezett meg a tankerületi kir. főigazgató úr Háber János kartársunk 25 éves tanári szolgálatáról is. A szivem diktálja, hogy Őméltósága szeretettől áthatott szavait közöljem itt tanítványainkkal. „Háber János negyedszázada dolgozik ennél az intézetnél, — mondotta Őméltósága — dolgozik szeretettel, tiszteletreméltó buzgósággal, a művészet megértésére és megbecsülésére nevelt fel egy egész nemzedéket. Valahányszor láttam tanári munkájának dicséretes eredményeit, mindannyiszor igaz meggyőződésem szerint adtam kifejezést teljes megelégedésemnek s mindannyiszor jóleső, meleg érzés hatotta át lelkemet, mert nagy öröm nekem munkatársaim között látni a munkáját szerető, munkáját örömmel végző, az iskolát minden törekvésében támogató, a kollégiális érzést ápoló magyar tanárt. Lelkileg felüdít, további munkára felbíztat az ilyen példa s ha ellenőrző tisztem gyakorlásában a régi lendületet nem veszítettem el, ha hitem nem gyöngült meg a jobb jövő kialakulásában, ezt csak az olyan tanárok működésének köszönhetem, akik derekasságukkal bíztatnak, megerősítenek, lelki elégültséget okoznak nékem ... A Háber Jánosok, a csöndben dolgozó, a külső hivalkodástól ment, az erkölcsi felelősség terhét érező és lelkükben viselő magyar tanárok: az iskolának ereje, családjuknak nemes oszlopa, tanártársaiknak igazi öröme. Hiszem és vallom, hogy semmiféle foglalkozási körben nem szolgáltatnak az együtt dolgozók oly gyakran igazságot, mint a mi hivatásunkban. Itt nincs kicsinyes irigység, a tanárt előléptetések, rangbéli fokozatok nem különítik el egymástól. A tanári belső értékek nem pótolhatók talmiakkal, itt mindenkinek éreznie kell, hogy a közös munkában kire minő rész jut s ki miképpen végzi azt el. Nos hát, Háber János elvégezte a maga munkáját egész férfiúképen. Itt áll előttünk a maga becsületes, szeplőtlen tanári múltjával s illő, hogy ezen a negyedszázados évfordulón feléje fordítsuk szivünket s megmondjuk neki, hogy tetőtől-talpig férfiú volt hivatásának teljesítésében, rátermettségben, lelkiismeretes munkájában példát adó. Kollégiális érzésében őszinte, családi életében harmonikus és tiszteletreméltó. És mondjuk meg neki azt, hogy szeretjük. Ez legyen nem jutalma, hanem megnyugvása lelkének. Az igazi jutalmat keresse és találja meg családi életében, nagyra menendő, derék gyermeke előhaladásában és boldogságában." A tanári kar mélyen meghatva Őméltósága szavaitól és azért, hogy egyik kartársa jubileumi ünneplését személyes megjelenésével is megtisztelni kegyeskedett, az „áprilisi ellenőrző értekezlet jegyzőkönyvében külön is köszönetet mondott Őméltóságának intézetünk iránt ezúttal is tanúsított meleg rokonszenvéért, amellyel egyszersmind újabb tanújelét adta a magyar tanársággal való őszinte együttérzésének is. Itt kell még megemlékeznünk a budapestvidéki tankerület vezetésében évközben beállott változásról is. A tankerület másik kir. főigazgatója Madzsar Gusztáv, ugyanis^ 40 évi tanári szolgálat után a mult tanév végével nyugalomba vonult. Őméltósága ugyan nem látogatta intézetünket, mégis az a néhány alkalom, amikor szerencsénk volt Őméltóságát személyesen is üdvözölhetni s az a meleg jóindulat, amellyel ügyeinket hivatalos helyen mindig