Városi reáliskola, Esztergom, 1921-22
6 6. Vallós-erkÖlcsí állapot. A róm. kath. vall. tanulók minden vasárnap és ünnepnap sz.-misét hallgattak; utána a hittanár exhortációt tartott, melynek végén a Boldogságos Szűz anyai pártfogásáért imádkoztak. Az előadásokat imával kezdtük és végeztük. Az iskolai év folyamán négy ízben járultak közös szt. gyónáshoz és szt. áldozáshoz. Húsvétkor ifjúsági lelkigyakorlatokat tartottunk a tanári kar részvételével. A róm. kath. ifjúság testületileg vett részt a két úrnapi körmeneten és Jézus Szents. Szíve körmenetén. A vallás-erkölcsi élet ápolására szolgál az intézetünkben 15 év óta fennálló és szép sikerrel működő „Élőrózsafüzér Társulat." A tagok száma a jelen tanévben 120 volt, kik az előírt szt. gyónásokon kívül máskor is szorgalmasan járultak a szentségekhez. A protestáns és izraelita vallású tanulók vallásos kötelességeik teljesítését illetőleg szintén szigorú ellenőrzés alatt államik. Az illetékes lelkészeknek esetleg felmerülő panaszait az igazgatóság haladéktalanul orvosolja. 7. A hazafias érzés ápolására és mélyítésére fokozott gondot fordí- • tottunk és a mai nehéz viszonyok között első sorban az önfeláldozó kötelességteljesítésre buzdítottuk ifjainkat. Naponkénti munkánkat a magyar „Hiszekegy"-gyel kezdtük és végeztük. A Területvédő Liga propaganda plakátjait állandó szemléletre kifüggesztettük. Ifjainkkal megvétettük a Magyar Középisk. Tanárok Nemz. Szövetségének „Magyar Nemzeti Káté"-ját, valamint Takáts György „Nemzeti feltámadásunk" c. könyvecskéjét. A nemzeti öntudat fejlesztését munkáltuk Petőfi Sándor születése 100. forduló évében is. Márc. 7.—14. között minden osztály magyar tanára 2—3 órán át megfelelő módon ismertette a nagy költő életét és költészetét. Megnéztük testületileg a Petőfi-filmet; márc. 14.-én a Kaszinó nagytermében nyilvános Petőfiünnepélyt tartottunk s a közönség önkéntes adományaiból maradt tiszta jövedelmet az ifj. könyvtár részére Petőfi-könyveknek beszerzésére fordítottuk. A folyosón Petőfi életének nevezetes mozzanatait feltüntető képek tartották ébren az egész év folyamán az ifjúság figyelmét; az önképzőkör külön díszgyűlésben hódolt emlékének. 8- A fegyelmi állapot általában jó. Egy esetben kellett IV. fokú fegyelmi büntetést alkalmaznunk. Magaviseleti érdemjegyek: Dicséretes 161 =85%, megfelelő 25=13°/ 0, tűrhető 4=2%9. Az egészségi allapot általában kielégítő volt. A könnyű (nem fertőző) betegségi esetek száma 687, súlyos 8, fertőző 7 ; a betegség miatt mulasztott órák összege 4255; egy-egy tanuló betegség címén átlag 22'5 órát mulasztott. 10. Az intézet nyilvános szereplése, iskolai ünnepélyek. 1. Szept. 8. Veni Sancte és évnyitó ünnepély. — 2. Okt. 6.-án az aradi vértanunk emlékére gyászistentisztelet, utána az önképzőkör díszgyűlése. — 3. Nov. 5.-én Szent Imre-ünnepély. — 4. Halottak napján testületileg felkerestük az elhunyt tanárok sírját s beszéd, gyászdal kíséretében virágot szórtunk azokra. — 5. Dec. 20.-án karácsonyi szeretet-ünnepély, amelyen kiosztásra kerültek a Bíboros Hercegprímás úr 25.000 K-ás adományából vett cipők, a tanulók gyűjtéséből (23.351 K) pedig 8 tanuló meleg ruhaneműt, 9 tanuló élelmiszert és írószert, 20 tanuló a Magyar Jövő adományából jutalomkönyvet (1600 K ért.), süteményt és kiflit pedig minden tanuló kapott. — 6. Dec. 17.-én ünnepély keretében az első cserkész-avatás. — 7. Márc. 14.-én Petőfi-ünnepély. Műsorán Petőfi-költeményeken kívül az igazgató, Asbóth Károly és dr. Marczell Árpád tanárok Petőfi költészetének egy-egy tárgykörét röviden ismertető előadásai, két zongora-szám, az ifj. énekkar (Petőfi—Hubay: Talpra magyar) és az intézeti minta-tornacsapat szabadgyakorlatai szerepeltek. — 8. A budapestvidéki tankerület kir. főigazgatójának eszméje volt, hogy a tankerület összes