Városi reáliskola, Esztergom, 1918-20
20 7. Magantanulok szept. 30-ig iratkozhatnak be az igazgatóságnál. A később jelentkezőknek, valamint azoknak, akik az előző osztályt nem 1920-21-ben végezték, a Budapest-vidéki Tankerületi Kir. Főigazgatósághoz kell folyamodniok. A folyamodványban jelzendők az osztály és a kérelmet támogató körülmények, továbbá mily rendszerű tanulással, kinek vezetésével, mióla készül. Csatolandó: aj születési anyakönyvi kivonat; b) valamennyi bizonyítvány; c) ha megszakítás van, hatósági bizonyítvány arról, hogy a megszakítás óta hol tartózkodott, mivel foglalkozott és hogy erkölcsileg kifogástalan; d) a szülő vagy tanuló két tanú előtt tett, tőlük is aláirt és a községi elöljáróságtól láttamozott Írásbeli „Nyilatkozat" -a: „N. N. becsületszavamra kijelentem, hogy bizonyítvány kelte) óta magamat semmi más iskolában fel nem vétettem és hogy a középiskola osztályáról a vizsgálatot sem mint rendes, sem mint magántanuló eddig meg nem kíséreltem." Dátum. Aláírások, e) /^^IfcéS^iUfit alkalmával feldolgozott (magyar, német, francia) olvasmányok és könv^íie^y^^elHtault prózai részletek és költemények jegyzéke. — Ha a magántanulói 1v..ígijgatftszyűélyesen nem ismeri, személyazonosságát arcképes igazolvánnyal/if^ot^ ^ "v A magánvizsgálatok rendes idli^^^Ts^pt., jún. hó. A magánvizsgálatra való bocsátásért legalább' ket hóval a vizsgálat határideje előtt kell folyamodni, tehát júl. l-ig annak, aki aug. végén, okt. l-ig annak, aki dec. második felében és ápr. l-ig annak, aki jún. végén kiván magánvizsgálatot tenni. Más időben tartandó magánvizsgálatra a tanker. kir. főig. csak különös méltánylást érdemlő esetekben adhat engedélyt. Az igazg. saját hatáskörében csak olyan magántanulót bocsáthat vizsgálatra, akinek kora megfelel az osztálynak, amelyről vizsgálatot akar tenni, aki a középiskola előző' osztályának szabályszerű elvégzését bizonyítvánnyal igazolja és egy isk. évben csak egy osztályról kiván vizsgálatot tenni. Az a nyilvános tanuló, aki az első félévben fontos okból kilép, az isk. év végén igazg. engedéllyel tehet magánvizsgálatot, aki azonban a második félévben (febr. 1. után) tér magántanulásra, az főigazg. engedéllyel csak aug. végén bocsátható magánvizsgálatra. Ha a magántanuló a szabályszerű kort meghaladta vagy ha az előző osztályt nem ugyanolyan nemű középiskolában, hanem más tanintézetben végezte, vagy ha tanulmányaiban megszakítás van, végül ha egy isk. év alatt több osztályról akar magánvizsgálatot tenni: minderre a magánvizsg. engedélyt megfelelően felszerelt, 5 K-ás bélyeggel ellátott és az igazgatóságnál beadandó folyamodványra csak mélt. Gaál Mózes tanker. kir. főigazgató úr adhatja meg. A magánvizsgálat dija tárgyankint 75 korona. Az I. o.-ba jelentkező magántanulók is kötelesek a felvétel előtt, vagy aug. végén, vagy a magánvizsgálatot megelőzőleg az előirt felvételi vizsgálatot (lásd 4. pont) letenni. Leánymagántanulók az 1—IV. o.-ba felvehetők, de bejárási engedélyt nem nyernek. Az V—VIII. o. leánymagántanulók bejárási engedélyért folyamodhatnak. 8. Fegyelemtartás a szünidőben. Az intézet tanulói a szünidőben is kötelesek a fegyelmi szabályok szellemének megfelelően viselkedni, ennélfogva korcsmák, mulatóhelyek látogatása, utcán, nyilvános helyeken való dohányzás a nagy szünidőben is tilos. A helybeli tanulók színházba vagy moziba csak az igazgatónak vagy helyettesének engedélyével mehetnek. 9. Figyelmeztetés a vidéki szülőknek a szállásfogadást illetőleg. Vidéki szülőket saját és gyermekük érdekében figyelmeztetjük, hogy a szállások felvételénél nagy körültekintéssel járjanak el. A szállás végleges felfogadása előtt forduljanak az igazgatóhoz. 10. Tandíj. Esztergom sz. kir. város képviselőtestületének határozata szerint helyben lakó szülők gyermekei után 300 K, vidéki szülők gyermekei után 400 K tandij fizetendő. Azonfelül felvételi dij 50 K, vegyes dijak 57 K, értesítő dija 12 K (változó). Szegénysorsu jeles, jó előmenetelő tanulók egész, vagyontalan közalkalmazottak gyermekei általában féltandijmentességért folyamodhatnak. Az I. o. tanulók az első félévben csak nagyon kivételes esetben kaphatnak tandíjmentességet. e^o