Városi reáliskola, Esztergom, 1901

10 gyógyítás végett egy szanatóriumba szállította, megszűnt nemes szíve dobogni. Tetemét azonban a család hazahozatta, s a drága halottat elkísértük másnap, április 27én a királyvárosi sírkertben utolsó útjára. A temetői kápolnát, a hol az érczkoporsó volt elhelyezve számtalan koszorú, a szeretetnek utolsó megható jelei a kedves halott iránt virágkertté varázsolták utolsó hajlékát. Ott volt a sok között szerető kartársainak koszorúja is. A leáldozó nap is mintha búcsucsokot lehelt volna a fényes koporsóra, szomorúan megtört a rengeteg néma fekete sokaságon, mely búcsúzni jött a drága halottól. A dalárda néma csöndben állta körül nagy mestere koporsóját gyászbaborított lobogója alatt, s gyászlobogójuk alatt fölvonúltak intézetének, a reáliskolának növendékei, épúgy a főgymnasium tanulói tanáraik vezetése alatt s az összes elemi fiú- és leányiskolák növendékei tanítóikkal. De ott volt az egész város, hisz a ki csak tehette, eljött, hogy búcsút vegyen a „jó Bellovits bácsi"tói. Az egyházi szertartás befejeztével a dalárda megható gyászdalt énekelt azután Helc Antal dr. vett búcsút a dalárda nevében a szeretve tisztelt dr4ga mestertől. Hangos zokogás követte az utolsó búcsú elhaló szavait; nem volt szem, mely könybe nem lábadt volna. Barátjai vállukra emelték a halott mestert, hogy átadják porhüvelyét az örök nyugalomnak, s kartársai égő szövétnekkel kisérték utolsó útján drága társukat, ki életében világító szövétneke volt annyi sok embernek. A sírnál még egyszer felhangzott a hű dalárda szomorú éneke s aztán rög-rögre hullott. Következő nap megjelent intézetünk ifjúsága a tanári karral együtt a belvárosi templomban az elhúnyt lelki üdveért tartott szt. misén is, melynek tartama alatt