Városi reáliskola, Esztergom, 1897

5 adott annak megrostálására, melyek nyerhetnek létet ez eszmék közül a való életben, és melyek tűnnek el mint puszta ábrándképek. Vájjon a lelkesedés, mely bennünket vezet, megegyez-e ezen kor fiaiéval? Vájjon tettre készen létünk, áldozat készségünk tovább megy-e a gyáva száj hősködés mindennapi morajánál? A lelkiismeretünk adja meg e kérdésre a feleletet; hiszen nem hívnak most a harczi kürtök a halál szine elé mint ötven évvel ezelőtt a fiatal és öreg honvédeket; arra sem kér senki, hogy gondosan megtakarított vagyonunkat a haza oltárára áldozzuk fel, mint kívánta most ötven éve. Tőlünk most csak egyet kíván a haza: kötelességeink pontos teljesítését; mert egyedül a folytonos szorgalmas munka az, a mely az embert az egyedül boldogító és nagygyá tevő ösvényre vezeti: a béke ösvényére. Igaz ugyan, hogy főkép a háborúk és szabadságharczok alkalmasak a nemzet szabadságszeretetét megmutatni és fiainak hazájuk iránti önfeláldozását bebizonyítani; de az állam magasabbra való jutását, anyagi és szellemi előhaladását eszközölni nem képesek. De ha sikerül dicsőséggel kerülni ki a forradalmakból, ha az eszméket, melyeket megvalósítani e forradalom hivatva volt, sikerül elnyernie, úgy akkor megkezdheti a tökélyesülés nehéz munkáját, és becsületes munkájával sikert arathat. Ha a világ és hazánk történetét figyelemmel kisérjük, e tény igazságát beigazoltnak fogjuk találni. Afranczia forradalom a nemzetet a megsemmisülés örvényébe hajtotta volna, de elvei kivívásával ismét a béke ölébe sikerült térnie, mi nagygyá lételének alapját vetette meg. Amerikának forradalma visszaadta ugyan a szabadságot; de fejlődése a forradalmat követő béke idejében juthatott érvényre. — A mi forradalmunk e tekintetben is megegyez a felsoroltakéval; ami honvédeink is bizonyos eszmékért küzdöttek, és ha bár a