Városi reáliskola, Esztergom, 1893

Gakó £sigri}oiid j^t színnjűVe. („Kalmár és tengerész" és „Végrendelet.") 1845-ik évben, körülbelül egy hónappal Cakó „Végrendelet" czimű 5 felvonásos drámájának szinrehozatala és rendkívüli sikere után Szász Károly, akkor még kezdő iró, elküldte egy drámáját az országos hirre emelkedett szinmű iróhoz és bírálatát kérte. Cakó hosszú levéllel felelt. Ez a levél, rendkívül érdekes irodalmi ereklye, mert a kezdőnek adott elméleti s gyakorlati tanácsokon kívül valóságos kátéját nyújtja Cakó dramaturgiai elveinek. Mindenha érdekes tanulmány egy gyakorló írónak észrevételeit hallani saját mestersége mivoltáról, kétszerte érdekesebb, •— már csak ritkaságánál fogva is — ha írói működésének technikájába, az alkotás kohójába enged bepillantást. Cakó bevezető soraiban elismerőleg nyilatkozik Szász Károly darabjáról, azután igy ír : „Művét részletesen nem bírálhatom, mert méltó levén az erő miatt arra, hogy magasabb szempontból bíráljam, zsinórmértékül egész e tárgybani hitemet kellene közölnöm, ami nagy mértékben elüt a mostan divatozó kritikai elvek és formuláktól." Tapasztalni fogjuk tárgyalásunk későbbi fonalán, de legjobban látjuk ez önbeismerésből, hogy Cakó teljesen különálló, mással össze nem téveszthető írói egyéniség. Bizonyos convencionális szálakkal kötve van ugyan korának irodalmi divatjához és iskoláihoz, de a mellett hogy romantikus, hogy színszerűsködő, ő mindenekelőtt egy bizarr írói egyéniség. Különcz már akkor is, midőn iskolatársaival új, természetimádó vallást akar alapítani, zárkózott, komor jellem, mikor szinésztársai csúfolódásai í*