Városi reáliskola, Esztergom, 1893

18 let, de aztán körülnézne, ha nem tud-e megélni két ke­zének becsületes munkája után ebben a gyarló világban Táray czímer és grófi kincsek nélkül is az olyan ember, aki sokáig méltó volt a Táray Béla névre ? . . . Érdeklődve várjuk, mit fog Cakó drámahőse csele­kedni. Romantikus hőssel van dolgunk, aki igaz, nemes­szívű, de e mellett szentimentális, mindenekfölött pedig nem nélkülöz bizonyos hamleti poseokat és allureöket. Ilyen bombasztikus frázisokban szónokol a végrendelet elolvasása után : „Örök irgalom (eltántorog az asztaltól). Öntudatom ne haldokolj, engedd megismernem koporsómat, a meg­őrülésre még marad idő ! (közelebb lép az asztalhoz.) Fájdalomnak jótevő Istene, szakaszd ki keblemből kígyó­idat ! (kezébe veszi a lapot.) Ne marj gyötrelem, ne ha­rapj oly fogakkal, mit ezredév bűne sem érdemel! (le­teszi, kezét tördelve, föl s alá jár.) — Nem a gróf fia ! Fájdalom, van-e koronádnak szebb gyöngye, mint szívem, van-e birodalmadnak gazdagabb országa, mint keblem?" És a többi. Annyira azonban még is tud parancsolni keblének, a fájdalom birodalma e legszebb országának, hogy Ke­reszti Lőrincz javára minden jogáról lemond. De mennyi kínlódás után ! A felvonást ügyes ötlet rekeszti be. Báró Zsolti fő­ispánhelyettes, (mért csak helyettes ?) gróf Csák és gróf Szerem a király arany érdemkeresztjét hozzák Táray Bélának. Érdemei jutalmául, mondják, épen akkor, mi­dőn Béla kisiklani érzi kezei közül a társadalmi állást, mi ez érdemek megszerzését lehetővé tette. Az a gyermekes siránkozás, mit Táray a negyedik felvonásban elkövet, valóban nem méltó az alakhoz, mit Cakó Tárayban alkotni kivánt. Az egész drámának le­hetetlensége, túlcsigázott helyzetei, dagályossága és ter­mészetlensége itt éri el tetőfokát. Táray Béla Alpáriné­hoz megy és válogatott metaforákban szemére hányja a mult bűneit. Nem volna helyes dolog Táray viselkedését még ebben a felvonásban is a rendes emberi mérték sze­rint mérlegelnünk, mert tudnunk kell, hogy Táray az apró betűkkel szedett utasítás szerint „rendetlenül öl­tözve, halványan" lép a színpadra, A néző, kit a szín-

Next

/
Oldalképek
Tartalom