Városi reáliskola, Esztergom, 1891

25 A mi legendaszerti a Károly-mondában, egészen összefügg az akkori kor irányával; a keresztény hősi élet általános csodálat és beszéd tárgya volt s anyagát különböző népektől vették. Egy másik monda, a melyet a 12. században egy egyházi férfiú, Lamprecht pap francziából dolgozott át, a Sá 11dor-monda volt. E költemény a régibb német irodalom legkitűnőbb művei közé tartozik s a Roland-ének ellentétét képezi, a mennyiben nem hatja át, mint ezt, a kor uralkodó szelleme, hanem a pogány ókor hőseire, nagyvilági gondolkodásukra és hóditásvágyukra való visszaemlékezést frissíti fel újra. Ide tartozik Eneidt is H. v. Veldektől (1190) és a Trójai háború mondájának újra felélesztése Herbort v. Fritzlartól és Konrád v. Würzburgtól. A 12. századig a papok kezén volt a költészet; ettőlfogva a költői műveltség egy rendre, a lovagokra, szált át. A fejedelmek udvarainál, a lovagok váraiban finomság és udvariasság váltak szabálylyá ; lovagszokás volt: igazat mondani, a jogot védeni, a kardot a hit, az ártatlanság és az elhagyatottak védelmére használni. Vándor énekesek jártak egyik várból a másikba s a lovagok maguk is tanulták az ének művészetét. így volt ez különösen a Hohenstaufi császárok alatt s a sváb szójárás ilyformán nagyfokú kifejlődésre jutott. Ezt a nyelvet nevezik középfelnémetnek. (Mittelhochdeutsch) Legtisztábban megtaláljuk ezt a Nibelung-énekben, a Gudrunban, Wolfram v. Eschenbach, Gottfried v. Strassburg, Hartmann v. der Aue és Walther v. der Vogelweide költeményeiben. Az udvari költészet, a szerelmiének mellett fentartotta magát a népköltés, a népies eposz is, melyet az udvari költészet főkép alakja miatt kevésbe vett, a vándorköltők és hegedősök ellenben megőrizték és tovább fejlesztették. „Epen akkor, a mikor a lovagi lirai költészet legszebb virágait hajtotta, midőn Hartmann, Wolfram és Gottfried elbeszélő müveiket írták, midőn mindenki azon buzgólkodott, hogy idegen anyagot hozzon be s az alaki kifejlődés legnagyobb mérvű simaságát érje el, jutott napvilágra 1210 körül a Nibelungénekek ama gyűjteménye, a melyet most birunk, egy hősköltészet tisztes maradványai, melyek szerzőjéül senkit sem említenek s melyek ősrégi hazai