Városi reáliskola, Esztergom, 1891

] konságban állott, azokra jótékonyan hatott, nem enyésztf . el többé, hanem elpusztíthatatlan életerővel új alakúlatokkd. fejlettek szét. Innen magyarázható meg, miért látjuk oly sok mondában (vagy mesében) pontosabb vizsgálat után ugyanazt a magvat, a mint hogy sajátosnak látszó elbeszélések egész sora néhány egyszerű isten-mondára vezethető vissza." Minden nép új mezbe öltözteti mondáit; ismeretes dolog, hogy a görögök és germánok közös ősapától örökölték mind nyelvüket, mind mondáikat; de mindenik törzs a maga módja szerint fejlesztette ki azokat. Csak a Persephoneről, Perseusról és Andromedáról, Sigurdról és Brunhildről, Siegfriedről és Kriemhildről, a Dornröschenről (Tüskerózsa) stb. szóló mondákat említjük fel. Mindegyikben megjelenik a szabadító hős. Különösen az elragadott s újra megszabadított viruló szűz története képezte a legtöbb monda (vagy mese) anyagát. Ugyanezt a megegyezést látjuk, ha összehasonlítjuk a Gudrunt a Hamupipőkével, Matilddal a Forrás nimfájában (Musaeusnál), a Császárleány a disznóólban czimü mesével (Schott oláh meséi). A mi a régi istenmondából most a nép száján forog, mesének mondjuk; azt, a mit a költők korábbi időben felkaroltak, művészileg alakítottak, a történelemmel hívőén összekevertek és mint történetet tovább terjesztettek, hősmondának nevezzük. Később a pogányság a kereszténységnek engedte át a tért. A hősök helyét a szentek foglalták el, igy pld. a sárkányölő Perseusét Szt. György vagy Siegfried. A legendák többnyire elálczázott istenmondák. Istenmondák és mesék, hősmondák és legendák tehát a tárgyi költészettel rokon ágak. Az eposz feladata kiváltkép az, hogy a határt mindinkább megvonja eme hagyományok és a történelmi tények közt. Mert „monda és történet — a mint Grimm J. mondja — mindenik külön hatalom, a melyek körei a határon egymásba folynak, de megvan a maguk elkülönített alapja is. Tehát minden mondának mithosz (istenekben való hit) az alapja, a mint az népről-népre végtelen fokozatban átszáll. Mithikus alap nélkül a monda épen oly kevéssé fogható fel, mint a történet történt dolgok nélkül. Mig a történetet az emberek tettei teremtették meg, a monda mint valami fény lebeg felettük, a mely közbe csillog, mint valami köd, a mely 2