Városi reáliskola, Esztergom, 1887

13 szóval az intézet szellemi és anyagi állapota fölött megelégedé­sét fejezte ki. Ezenkívül a kir. Főigazgató úr másodízben is meglátogatta iskolánkat f. évi junius 5-én, a midőn a magánvizsgálatok ered­ményéről jelentést tétetett magának. A módszeres és ellenőrző értekezletek a kellő időben a „Rendtartás" és „Utasítások" szerint pontosan megtartattak. A tanári testület buzgó és lelkiismeretes támogatásával sikerült a fegyelmet akként fentartani, hogy intézetünk minden nagyobb kihágástól ment maradt. A tanulók szülői vagy gyámjai azok tanulmányi előmenete­léről minden időszak végén értesíttettek. A junius 13-án megtartott hittani vizsgálatokon főtisztelendő Dr. Fehér Gyula úr, Esztergom sz. k. város plébánosa, mint ér­seki biztos elnökölt, ki is a vizsgálatok eredménye fölött teljes megelégedését nyilvánította. A többi tantárgyból junius 15. és 23. között tartattak vizsgá­latok, mialatt a tanulók rajzai, Írásbeli dolgozatai és próbairkái közszemlére voltak kitéve. Junius 30-án „Te Deum"-mal és záró-ünnepélylyel véget ért az iskolai év. A tanítás a tanárok betegsége vagy egyéb közbejött akadá­lyok miatt az egész éven át huzamosb időre nem szakadt meg. Csomóssy őándor, helyettes tanár nov. 28-tól decz. 23-áig nagy­mérvű szívbaj miatt előadásait meg nem tarthatta. A szükséges helyettesítésről gondoskodva lett, úgy, hogy a tanítás menetében fenakadás nem fordult elő. A tanulók egészségi állapota daczára a városban kisebb mértékben fellépett járványos betegségnek — teljesen kielégítő volt, mert nagyobbmérvü betegség nem fordult elő. Kanyaró miatt ugyan betegen feküdt három tanuló; néhány tanuló pedig kisebb testvéreik ragályos kórban való megbetegedésük miatt, a városi főorvos rendelete folytán 1 -2 hétig az iskolába való járástól eltiltatott, mely intézkedés üdvös hatású volt és a ragá­lyos betegségek az iskola által való továbbterjesztését megaka­dályozta. Évtizedek hosszú során keresztül nem volt az intézetnek ha­lottja, mint most, midőn Laich a Pál I. oszt. tanuló, ki egy hó­napi betegség után élete 11-ik évében elhunyt. Temetése az inté­zet tanárai- és iskolatársainak részvétele mellett jun. 15-én

Next

/
Oldalképek
Tartalom