Városi reáliskola, Esztergom, 1881
9 Van városunknak is egy, a régi polgárok örökre dicséretes áldozatkészségéből alapított alreáliskolája; ők felfogták a kor szózatát, s Esztergom egyike volt az első városoknak, a melyek reáliskolával birtak. Ez intézet 1857-ben alapíttatott két osztálylyal, 1860-ban a harmadik, 1873-ban a negyedik osztály is meg lett alapítva. E kisded intézet, mely közel egy negyed századon át híven megfelelt feladatának, néhány év óta heves támadásoknak van kitéve. A mozgalom, mit a közoktatásügyi tanács megindított, ide is elhatott. Avatott és avatlan, több-kevesebb jó indulattal hurczolgatja a reáliskola kérdését. Valami ujat, valami a haladó kornak megfelelőt keresnek sokan, és azt a polgári iskola hangzatos neve alatt hiszik rejleni, s már csak az újság kedveért is szeretnének a polgári iskolával megismerkedni. Elmondottam, mi a reáliskola, mily viszonyban áll ahhoz a polgári tanoda, mily körülmények tették nélkülözhetlenné a reáliskola megalapítását, milyenek közt jött létre a polgári tanoda. Elmondottam, mi az egyik, mi a másik hivatása. Ezekhez csak keveset teszek még. A helybeli alreáliskola huszonöt éven keresztül iparosokat, kereskedőket, tanítókat, gazdászokat stb. nevelt; tehát ama czélokat oldotta meg, melyeket igen sokan a polgári iskola által remélnek megoldhatni. A polgári iskola sem rossz, nagyon kor- de nem népszerű; s miután, mint láttuk, a reáliskola gyermeke, alig volna értelme a serdülő gyermek kedvéért az anyát ölni meg és fölösleges kísérleteket koczkáztatni, melyek által végre is mindig csak a tanügy szokott szenvedni. Oldják csak fel a helybeli intézetet azon békóktól, melyeket annyi éven át hordoz; ne költsék veszett hírét minde^^Évben ez iskolának, és meglehetnek győződve>