Városi reáliskola, Esztergom, 1878

9 kényurát kelle tisztelnie. Közös hibája az a szabad népeknek, hogy midőn lelkesedéssel karolnak fel valamely egyéniséget, nem kérnek tőle számadást; hatalom, méltóság-, pénz. szabadság, mind az ő önkényére van bizva. Actíum fogta eldönteni, kinek engedelmeskedend a római nép. Octavianus győzött s a világ e büszke urai, hitvány szolgai lélekkel adták fel szabadságukat s vele mindenüket a hatalmas imperatornak. E viszonyokhoz még más körülmények is járultak, melyek lehetővé tették, hogy a köztársaságot minden megrenditő átalakulás nélkül a császárság követhesse. Róma a végtelen harcokban kimerült, Itália elpusztíttatott, a tartományok kizsaroltattak. Az irtózatos viharok után szélcsend állott be, a nagy rázkódásra aléltság következék. A nép a béke helyreállítója gyanánt üdvözölte azt, kit e pillanatban maga felett őrködni látott. Továbbá a köztársaság rajongó hivei Pharsalus-, Thapsus-, Munda-, Philippi-, Actium-, Alexandriánál és Sicilíában estek el, mert a római szabadságnak szivós élete volt; hét tömeges mészárlás, hét öldöklés tehette csak harcképtelenné. A még megmaradt tömeg érzéketlen vala mint az ősök egyszerűsége, mint a köztársasági erények irányában. A kik Actium óta jöttek a világra, szemeiken az imperátor képével születtek. A vagyonosak örültek, hogy végre élvezhetik a békét s epikuri kényelmüket többre becsülték az előbbeni viharos szabadságnál; a pillanat élvét hajhászó népnek pedig csak kenyér és színjáték (panis et circenses) vala egyetlen óhaja. Maga Octavianus, hatalma tetőpontján letette a polgárok vérével oly kegyetlenül áztatott kardot. Caesar erőszakos halála folytonosan szemei előtt lebegett, s azért megelégedett a kormányzással s nem kivánt uralkodni. A mint hatalmát inkább politikai ügyességének mint hadvezéri bátorságának köszönheté, azt nem a fegyverek erőszakával, hanem mélyreható ésszel törekedett továbbra is fentartani. Az actiumi ütközet után három diadalmenetet tartott; megnyerte az imperátor cimet s vele az összes légiók feletti parancsnokságot. Engedelme nélkül egyetlen hadvezért sem nevezhetett győzőnek a diadalmas hadsereg. Az ötvenhat év alatt, míg ő mint triumvir és imperátor uralkodott, huszonegy izben nyerte el a diadalmenet kitüntetését. Az imperátor, ki tudta hogy az emberek nevek által igazgattatnak, rég óhajtotta, hogy hatalmát valami uj névv«ILszentelie meg. Mint a császár-