Városi reáliskola, Esztergom, 1878

7 zárta, a várost kiéheztetvén, háromszáz perusiai lovagot kiválasztott, kik hasztalan hivatkoztak az adott szó szentségére, a hadvezér nagylelkűségére : „Meg kell halnotok !" szavakat ismételve, az isteni Julius oltára előtt őket lemészároltatta. A tengeren felkereste és leverte az ifjú Pompeiust, ki a fővárosban a gabona szállitások háboritása által ínséget és forrongást keltett. Ez alkalommal meg nem érdemelt dicsőséggel tetéztetett. A viharos tengeri csatát még nézni sem lévén nagy kedve, egy hajóban lefeküdt, mig vezére Agrippa, Mylae mellett Pompeius hajóhadát tönkre tette. A Rómába visszatérő Octaviant, mint valami diadalmas hadvezért, a nép leirhatlan lelkesedéssel fogadta, szobrot emelt neki e felirattal: „A béke helyreállitója a szárazföldön és tengeren." E pillanatban már egész nyugot ura volt. Oly hadsereg élén állt, minővel római hadvezér még nem rendelkezett. Hatszáz sorhajó és négyszázezer fegyveres várta parancsszavát.— Hogy a népet magának megnyerje, megtiltott némely túlságos tisztelet nyilvánítást; Rómát ellátta gabonával; a városok és falvak közelében tartózkodó rablóbandákat összefogdostatta. Ezek után hatalma öntudatában kinyilatkoztatta, hogy Caesar halálát megboszulván feladatát megoldotta s amint Antonius keletről visszatér, késznek fogja magát mutatni a hatalmat kezeibe letenni. A proscriptiók, a perusiai oltárok, a modenai, philippii s a tengeri győzelem után ily nagylelkű fellépés elszédítette a római népet; a polgárok örökös tribunnak kiáltották ki, a mi személyét szent és sérthetlenné tette s neki a korlátlan hatalomra az utat megnyitotta. A világbirodalomnak ekkor még két feje volt, Antonius keleten, Octavianus nyugaton. Lepidus társai törekvéseit nem akadályozva, hiúsága és gyöngeségének vált áldozatává. Circejibe utasittatott, hol még 23 évig élt. Octavianus a világot izgatottságban tartó kérdést egy csapással megoldhatta volna, égető dicsvágya azonban nem volt annyira vak és erőszakos, hogy az akadályokat a helyett hogy kikerülné, útjából eltaszította volna. Türelemmel s eszélyes kiszámítással várta be az időt, melyben az emberek s a körülmények fogjanak működni, lassan ugyan, de biztos kilátással az állandóságra. Antonius kárhoztatását a nép szájából akarta hallani, s erre nem sokáig kellett várnia. A polgárok kedvetlenül nézték Antonius tobzódásait. Kéjelgő kicsapongásai zúgolódást idéztek elő a senatusban. Midőn