Városi reáliskola, Esztergom, 1877

4 úgy nein ismert korlátlanul uralkodó hatalmasságokat, zsarnok fejedelmeket. Nem azért: mert mig egyrészt azon korban az ököljogot, az erő rettentő törvényét, nem válthatta fel a jogegyenlőség ; másrészt a személyes hatalom, az állam összesített eszméje által nem nyügöztetett le, nem tétetett tönkre. Az egyéni és állami hatalom, — az egyik kierőszakolt, a másik jogos alapon állván — a népvándorlás után bekövetkezett általános állami szervezkedésekre, egymást kizáró be folyást akart gyakorolni. Az egyéni erő, hatalmát, Európa földén hullámzó szabadnépek ősi intézményeiből, — az állami, az egyház és a keresztény műveltség tanaiból merité. Az erők ellentétessége és egyensúlya, heves harcot támasztott; végre a hosszas küzdelmekből előállitott a hűbér, (feudum) s belőle a hübér-rendszer (feudalismus), ama társadalmi intézmény, melyben „oly sajátszerüleg vegyül össze a szabadság a barbársággal, a függés a függetlenséggel s uj erények pályája, hanem egyszersmind erőszakos és zabolázhatlan szenvedélyek tág mezeje nyílik meg".

1) A hübér-rendszer, a birtokot hatalmi jogokkal kötötte össze. A birtokosok maguk képviselték az államot, s hatalmuk gyarapodván, csakhamar tömörültek és államot képeztek az államban. A hűbéresek vagy másod-hűbéresek, helyi vagy véletlen körülmények szerint a grófok, hercegek köré csoportosultak, csupán ennek irányában vállaltak s teljesítettek kötelezettségeket. E társadalom megdönté az állam eszméjét s helyébe a csoportosított egyediség fogalmát léptette. Az egyéni erő öntudatos hatalma, az erőszakos és fékezhetlen szenvedélyeknek szabad kicsapongást biztosított. A hűbéresek lassanként magukat tekintették a nemzetnek, a népet elnyomták, az elnyomottat megvetették. Anyagivá lett a birtokon nyugvó társadalom, melyben csak a hűbéres tekintetett embernek. Ama korban, midőn a törvények minden erőt nélkülöztek s a szenvedélyek korlátlanul hatalmaskodtak, a nép ') Cantu Caesar. Világtört. X. k.