Városi reáliskola, Esztergom, 1872

8 sen, Esztergom sz. kir. város követe, a fényes parlamentalis tehet­ségű földink Mesziua János oldala mellett, az országgyűlési fiatalság körében, — Esztergom sz. kir. városi pénztári segédi állomásának megtartásával - látjuk öt illő helyet elfoglalni. 1846-ban mint városi számvevő hivataloskodott. 1848-ban pedig mint városi poli­tikai és törvényszéki tanácsnok, a városi hatóság élén, az admini­stratióban és törvénykezésben részt vett. Ugyanekkkor Balázsfalvi Orosz Józseí szerkesztése alatt meg­jelent pesti „Hirnök" mellett, mint országgyűlési tudósitó is foglal­kozott, és ez év végén az esztergomi mozgó nemzet őr századosának neveztetett ki. De buzgalma, munkássága és hazafisága, a városi közönség részéről is elismerésben részesült; majd minden esztergomi inté­zet, vagy egylet melynek alapitó vagy részvényes tagja volt, öt ál­lították élére. A gazdasági egyesület, a Kasino, a kisdedovoda el­nökjüknek megválasztották. Az esztergomi reáliskolának felállításán is buzgólkodott, és midőn, mint igazgatója, annak vezetésével bízatott meg; érdekeinek előmozdításán állhatatosan fáradozott. Az ö erélyes törekvéseinek köszönhetni nagyrészt ezen tanodának a szükséges tudományos kel­lékekkel való felszerelése. Azon szomorú korszakban, meiy a dicső 1348-iki után követ­kezett, és mely nyelvünket, ősi szokásainkat és nemzeti léteiünket veszélylyel, sőt végpusztulással fenyegeté — a közhivataloskodas te­réről lelépett, és a csendes magányba vonult vissza, lelki fájdalom­mal ós anyagi szükséggel küzdvén, melyből öt, néhány évvel később kiragadá polgártársainak előszeretete és gondoskodása; az eszter­gomi polgárság által alapitott magán üzleti társulatnál — az eszter­gomi takarékpénztárnál jegyzői állomásba lépett - és ezen hivata lát, erély és szakavatottság mellett híven és lelkiismeretesen halá­laig folytatta. E korszakban szerzé legtöbb érdemeit, ez viszontagságos életé­nek legfényesebb korszaka, melyben hasznos munkásságának, és sokoldalúságának legszebb tanujeleit adta. Maiina János, magyar volt a szó teljes értelmében. Magyar volt annak hazafias szive ; magyar őszinte nyelve, és magyar egy­szerű öltözete, melyet utolsó lehelleteig idegennel fel nnm cserélt. Elköltözött tőlünk boldogabb hazába ! Halála nemcsak szülővá­n, hanem a közelebb és távolabbi környéken is számos ba­elvtársai és tisztelői között a legszivesebb részvétet ger­föl; a hatóságok, testületek, egyletek, tanintézetek, melyek-

Next

/
Oldalképek
Tartalom