Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1947

4 tett. A 19. sz. ehhez csak az egyéni, csak az ész által korlátozott szabadság gondolatát adta. Az öntudatra ébredt nemzet keretében a nacionalizmus az örök emberit a nemzet-egyéniségben akarta megvalósítani. Ez sikerült is neki még hozzá nemcsak tartalomban, hanem ami eddig csak a görög-római világban valósult meg, klasszikus formában. Mindenütt, ahol ez eszmék hódítottak, az örök emberinek klasszikus nemzeti kereteit hozták létre. A reformkorszakban nálunk az örök magyar lélek szólal meg örök emberi nyelven a nevelési elvektől kezdve a politikán, műveltségen keresztül az élet minden vonalán. Széchenyit ősi faj- és hazaszeretete indítja el a reformok útján, vallásos mélysége segíti át az akadályokon, hogy honfitársai hibáit nyesegesse, de végül is a magyarságban egy nemzetet akar megmenteni az emberiségnek. Kossuth és Táncsics a francia forradalom szabadságeszméjéből indul ki, de ezt a Szabadságot a magyar nép számára akarják megvalósítani. Deákot, ki látszólag mindig hazai talajon áll, mély igazságszeretete és a joghoz való rendületlen ragaszkodása juttatja el odáig, hogy tisztelje az „emberi jogokat." Eötvös bf'r lelkesedik az általános emberiért, de tudatosan vallja: én kozmopotitika nem vagyok s csak az, ki hazájának él, teljesíti kötelességét. De a haza a nemzet fogalma is átalakul. Nem a völgy, halom és tájék, a dicső mult, nemesség teszik a hazát, mint a rendi nacionalizmus és romanticizmus hirdette, hanem elsősorban a rajta élő nép, a szegény ember. Széchenyi mondja : hazát nem alkot holt föld, hanem élő ember. Táncsics hirdeti: imádkozzunk, hogy a különféle osztályú népek egy nemzetté legyenek, a magyar fajnak szolgaságra alacsonyulf része a jobb sorsban levő testvérekkel egyenlő jogúakká válljanak. Petőfi vallja, ismét magyar íett a magyar, mert eddig nem volt magyar, hisz nem magyar, aki szolga. Ebben az eszmekörben nincs helye annak az önzésnek, ami a liberalizmus későbbi fokán uralomra jutott, az természetes. Nagy egyéniségek kora ez, mégis azt kell mondanunk a kor minden valamire érdemes fiáról, amit Arany Széchenyiről mondott : nem hal meg ki milliókra költi dús élte kincseit, hanem lerázván azt, ami benne földi, egy éltető eszmévé finomul. Valóban az egyéniség szabad érvényesülése idején mindnyájan egész nemzetet hordoztak szivükben. Deák azt írja egyik barátja fiának : első és legszentebb legyen előtted a haza. Kossuthnak hazája függetlensége : hitvallása, istensége. Széchenyi hason csúszik, csak használhasson, csak honfitársai hibáit nyesegethesse. Mit bizonyít ez? Azt, amit már Aristoteles megállapított, hogy az ember természeténél fogva társas lény és így igaz emberségtől elválaszthatatlan a szociális szeretet. Ahol ilyen nemes eszmék burjánoznak, ott mély erkölcsi alapnak kell lennie, ez magától értetődik. A liberalizmus későbbi jogi pozitivizmusának, mely csak az írott törvényt fogadja el kötelezőnek és ennek kötelező erejét a közösség akaratából meríti, nyomát se találjuk. Ekkor még mindnyájan mély erkölcsi alapon állnak, szívvel politizálnak. Deák szerint : van egy törvény, mely minden polgári törvény fölött örök és változhatatlan, mely nélkül polgári alkotmány erősen nem állhat és ez a természetnek szeghetetlen szent törvénye. Sokan nyíltan vallják a kereszténységet, mint Széchenyi, Eötvös, de ha nem is tesznek nyilt színvallomást, akkor is elmondhatjuk mindannyiról Eötvössel : ha nem is