Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1944-46

8 « lottak fel. így január 21-én megkezdhettük saját intézetünk 4 tantermé­ben a tanítást. A városi Szent Imre gimnázium is itt tanított ez időtől kezdve. Egyik héten délelőtt tanítottunk, a másik héten délután. Naponta két csoportban 3—3 harminc perces órát tartottunk a 4 teremben. Február 1-én az ifjúság kivonult a köztársaság kikiáltása alkalmá­val rendezett ünnepélyre. 3-án a felsősök résztvettek az Actio Catholíca gyűlésén. 21-én I, félévi osztályozó értekezlet. Február 24-én cserkészeink a Gazdakör nagytermében jól sikerült cserkészünnepélyt rendeztek. Március 4-én a belvárosi templom szentségimádásán vett részt ifjú­ságunk, 15-én pedig a város által rendezett hazafias ünnepségen. Már­cius 21-én Szent Benedek-ünnepélyt tartottunk az ablaktalan, hideg dísz­termünkben. Az ünnepi beszédet P. Szalóczy Pelbárt, a ferences gimná­zium igazgatója mondotta. Április 4-től 7-ig ifjúsági lelkigyakorlat folyt. 11-én II. félévi szülői értekezlet. Ezen alakult meg intézetünkben a Szülők Vallásos Szövet­sége. Elnöke : Dr. Rajfïer János, kórházi főorvos lett. A VII. osztály az osztályfőnök vezetésével április 12-én a város kérésére parkozó mun­kát végez. A húsvéti szünet nagycsütörtöktől húsvét utáni keddig tartott. Április 30-án tartottuk a II. félévi ellenőrző értekezletet* Május 1-én az egész ifjúság résztvett a város munkaünnepén. Május 12-én a cserkészcsapat felavatta az újoncokat. Időközben még 4 tantermet hoztunk rendbe. Azért május 14-től kezdve már #8 tanteremben teljes óraszámmal taníthattunk. A rendház kápolnájában május 17-én szentségimádást végzett az egész ifjúság a békéért. Május 20—23. között érettségi írásbeli vizsgálatok, 25-én a falusi tehetséges tanulók verseny­vizsgálatai voltak. Öt alkalommal az ifjúság fakitermelésben vett részt. Június 19-én volt az utolsó előadás, 21-én és 22-én szóbeli érettségi. 25-én szóbeli magánvizsgálat ; 27-én évvégi szentgyónás, 28-án szent­áldozás és évzáró értekezlet. Június 29-én tartottuk a Te Deumot, az évzáró ünnepélyt s kiosztottuk a bizonyítványokat. « A tanári testület. 1. Dr. Szívós Donát, szerzetes, igazgató (latin—görög). Működési évei­nek száma : 24, itt 2. 2. Besenyői Zoltán, szerzetes, r. tanár (földr.—termr.). M. é. sz- : 3, itt 2. 3. Boromissza Gyula, világi, r. tanár (testnevelés). M. é. sz. : 37, itt 33. 4. Füvesi József, világi, óraadó tanár (ének). M. é. sz. : 1, itt 1. 5. Gonda Celesztin, szerzetes, r. tanár (mennyt.—termt.). M. é. sz. : 16, itt 6. 6. Kapuy Vitái, szerzetes, r. tanár (magyar—német). M. é. sz. : 9, itt 1. 7. Kádi Győző, szerzetes, r. tanár (magyar—francia). M. é. sz. : 8, itt 4. 8. Kocsis Lajos, világi, óraadó tanár (rajz). M. é. sz. : 11, itt 1. 9. Dr. Kolos Endre, szerzetes, r. tanár (magyar—latin). M. é. sz. :. 16, itt 3. 10. Dr. Monsberger Ulrik, szerzetes, r. tanár (német-latin). M. é. sz. ; 15, itt 15. 11. Dr. Orbán Dezső, szerzetes, r. tanár (latin—tört.). M. é. sz. : 16, itt 3. 42. Sághegyi Medárd, szerzetes, r. tanár (mennyt-termt.). M.é. sz. : 12, itt 4. 13. Dr. Scheidl Venánt, szerzetes, r. tanár (magyar-latin). M. é. sz. : 23, itt 13. 14. Simon Árkád, szerzetès, r. tanár (magyar—latin). M. é. sz. : 12, itt 12. 15. Dr. Szabó Farkas, szerzetes, hittanár. M. é. sz. : 16, itt 1. 16. Dr. Szalay Semjén, szerzetes, r. tanár (tört.—földr.). M. é. sz. : 25, itt 2. 17. Vértes Zoárd, szerzetes, >r. tanár (latin—görög). M. é. sz. : 27, itt 14.

Next

/
Oldalképek
Tartalom