Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1940

73 • Castalia forrásából ihatott, hogy ennyire elhatározóan lelke vérévé tudott válni az elhanyatlott görög-római érzés- és gondolatvilág, formaérzék, színgazdagság, meg kifejezőkészség. Latin mintaképek útjain barangol Helikon berkeiben, s a hétsípú Pán zenés ütemére szedi Lesbos metrumaiba, a férfias erő és ragadó áradás distichonjaiba a messzi és tiszta aetherbe szálló lelke ihletéseit. Latin nyelven ír és gondolkozik, ennek a halhatatlan művészetnek virágkorát idéző klasszikus veretű formanyelvén. Vergilius, Ovidius, Horatius útmutatói, példaképei, mesterei ! Kecses pásztorkölteményeiből a tartózkodó, finom borongású Vergilius szelleme patakzik. Elégiáiban Ovidiussal jajong és kesereg, akihez verselése játszi könnyedsége tekintetében annyira közel áll. Ódáiban Horatius láza zúg, hideg fénye csillog. Az aszfodelosz-mezők bágyadt fehérségéből visszajáró költő ragadja el legjobban, az ő kitharáján játszik legszívesebben, hol a csendes muzsika hangján, hol az erő, tűz, lobogás testentúli izzásában. — Latin óráin nö" vendékei a venusiai hattyú ódáit részint a magaszerezte melódiákra, részint a „Vesperas himnuszainak dallamára énekelték." — Nemzeti ügy vagy szűkebb környezet szolgáltatta alkalom szólaltatja meg Múzsáját. A humanista módra csendült panegyrisok alkalmi ünneplő és dicsőítő költemények, ezek hízelkedése és pogánykodása nélkül. Nála csak az erény számára borul virágba a dícsérés és magasztalás, gomolyog a magasság felé a hódoló tömjén parázsra tett szemének kígyózó füstszalagja. Az örök szép, jó, nemes és előkelő kapja meg tőle a zengő húrok zendítette ünnepi csendülést. — Vallásos tárgyú költeményeiben a szelíd, alázatos, hitből élő szerzetes imádságos lelke fohászkodik. Az ókor világában jár, de keresztény-magyar mivoltát nem tagadja meg. Bármennyire simul halhatatlan mintaképeihez, érzelemvilága magyar, erkölcsi felfogása keresztény. — Hazája szomorúsága egyéni .fájdalma. A vígságos öröm idején a csordulásig telt szív aranykelyhéből árasztja a napsugaras ujjongás ünnepi tüzeit. A lelkesedés csapkodó szárnyán száll, ha nemzete nagy fiairól kell énekelnie. — Verseinek olvasása nem a legkönnyebb! A „Musarum sacerdos" ezüst- és ércmuzsikás carmen-jei nem a „profanum vulgus" zárt füleinek szólnak az olcsó és sovány olvasmányok inkább unaloműző kíváncsiságnak szolgáló kellemeteskedő gyönyörűségeivel. Sok merész fordulata, ritka szavak sűrű használata, a görög-római mitológia színes-tarka szövésű világa meg-megzökkenti a be nem avatottak felületen sikló ismereteit. — Szeretik egybevetni a XVII. sz. latin nyelven író nagy német költőjével, a jezsuita Balde Jákóval. Nekünk többet jelent a latin nyelv foglalatából is kisugárzó jellegzetes magyar-kristály csillogásával, mint költőtársa a németeknek. — Kortársai érdeme szerint értékelték a kései Pannónia delphi-babérra rászolgáló kiváló poétáját. Különösen az a két költeménye váltott ki szinte osztatlan álmélkodást, melyben a Rendet visszaállító I. Ferenc magyar király halálát kesergi. A költeményeiből gyűjteményes kiadást rendező Vagács Caesar szerint „iis carminibus, quibus piis manibus Fran-