Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1940

5 Mi az isteni lélek egy darabjának, a halhatatlan gyermeki léleknek vagyunk gondozói felelősséggel Teremtőnk és hazánk iránt. E kettős döbbenetes felelősségről sohasem szabad megfeledkeznünk. Alkotásaink értelmi szépségei, ha még is oly értékesek is, mulandóak, mert földi vonat­kozásúak, de mint lélekszobrászok halhatatlant alkotunk, mert az Örök Isten számára dolgozunk. Fadrusz szobraiból meszet égethetnek, Mun­kácsy képeiből rongy lehet, de az Isten képére vésett lélek maradandó és örök. Ezen remekművön formálni, faragni, alkotni sub specie aeterni­tatis, hivatott tanári kéz számára a legszebb feladat és a legnagyobb gyönyörűség. i Az élet parancsa, az új idők szelleme, a törvény új célt adtak elénk. Nekünk kell ezt a nagy célt valóra váltanunk, személyiségünk­nek latbavetésével, hivatásszeretetünknek akadályt nem ismerő pünkösdi tüzével. Az örök eszményeknek : a szentnek, igaznak, jónak, szépnek bennünket jellemző lelkes szeretetével kell a célt életté, pedagógus tetté varázsolnunk. S ha azt akarjuk, hogy ez a ránkszabott és szívünk sze­rint is vállalt gyönyörűséges feladat célba érjen, ápolnunk kell magunk­ban a műveltség igaz értékeinek rajongó szeretetét, a lélek kincseit szí­vesen pazarló és gyermeket szerető szívjóságot és kell hozzá tudás és folytonos önképzés és sok-sok gyermekszeretet. Ha mindé feltételek irá­nyában negatívok maradunk s nem tudunk a célhoz a magunkéból is magasabb gondolatokat s nemes energiákat hozzáadni, akkor az csak csorbán fog az életben megvalósulni. De nekünk tudnunk és akarnunk kell igazi nevelőkké válnunk, aki­nek számára az ismeretterjesztés örömén túl a lelkesedés és munkabí­rás kiapadhatatlan forrása lesz az a tudat, hogy a Mindenható Isten szá­mára halhatatlan lelket, a kemény magyar sors számára emberebb embert és elszántabb magyart nevelünk. Ebben áll feladatunk nagysága és szépsége ! Sikere attól függ, hogy mennyire tudjuk a végső állomásig megőrizni pedagógus lelkünk fiatal­ságát, mennyiben tudjuk magunkat a régi iskola túlzott intellektualizmu­sától és merev didaktikai módszereinek elavult pedagógiai képleteitől megszabadítani. Mennyiben tudjuk a csődbevivő és merev kategorikus imperatívusok helyett a gyermek feslő, a maga kibontakozásaiért küzdő és érette sok harcot megvívó személyiségét tisztelni, a gyermek cse­lekvővágyára építő és azzal együtt dolgozó nevelői és oktatói módsze­rek újabb útjait okosan megszűrve magunkkévá tenni. Lássuk be, hogy nem akkor vagyunk művészpedagógusok, ha okkal-móddal sok min­denre megtanítjuk tanítványainkat, hanem ha a gyermek lelkében a maga kibontakozásáért, a maga emberré válásáért lefolyó drámai küz delmet úgy tudjuk vezetni, hogy abból az isteni gondolat kerüljön ki győztesen és a küzdő gyermekből Istennek tetsző férfi, gondolkodó fej és így a magyar társadalomnak közösségi szolgálatra alkalmas tagja váljék.

Next

/
Oldalképek
Tartalom