Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1940

5 Mi az isteni lélek egy darabjának, a halhatatlan gyermeki léleknek vagyunk gondozói felelősséggel Teremtőnk és hazánk iránt. E kettős döbbenetes felelősségről sohasem szabad megfeledkeznünk. Alkotásaink értelmi szépségei, ha még is oly értékesek is, mulandóak, mert földi vonatkozásúak, de mint lélekszobrászok halhatatlant alkotunk, mert az Örök Isten számára dolgozunk. Fadrusz szobraiból meszet égethetnek, Munkácsy képeiből rongy lehet, de az Isten képére vésett lélek maradandó és örök. Ezen remekművön formálni, faragni, alkotni sub specie aeternitatis, hivatott tanári kéz számára a legszebb feladat és a legnagyobb gyönyörűség. i Az élet parancsa, az új idők szelleme, a törvény új célt adtak elénk. Nekünk kell ezt a nagy célt valóra váltanunk, személyiségünknek latbavetésével, hivatásszeretetünknek akadályt nem ismerő pünkösdi tüzével. Az örök eszményeknek : a szentnek, igaznak, jónak, szépnek bennünket jellemző lelkes szeretetével kell a célt életté, pedagógus tetté varázsolnunk. S ha azt akarjuk, hogy ez a ránkszabott és szívünk szerint is vállalt gyönyörűséges feladat célba érjen, ápolnunk kell magunkban a műveltség igaz értékeinek rajongó szeretetét, a lélek kincseit szívesen pazarló és gyermeket szerető szívjóságot és kell hozzá tudás és folytonos önképzés és sok-sok gyermekszeretet. Ha mindé feltételek irányában negatívok maradunk s nem tudunk a célhoz a magunkéból is magasabb gondolatokat s nemes energiákat hozzáadni, akkor az csak csorbán fog az életben megvalósulni. De nekünk tudnunk és akarnunk kell igazi nevelőkké válnunk, akinek számára az ismeretterjesztés örömén túl a lelkesedés és munkabírás kiapadhatatlan forrása lesz az a tudat, hogy a Mindenható Isten számára halhatatlan lelket, a kemény magyar sors számára emberebb embert és elszántabb magyart nevelünk. Ebben áll feladatunk nagysága és szépsége ! Sikere attól függ, hogy mennyire tudjuk a végső állomásig megőrizni pedagógus lelkünk fiatalságát, mennyiben tudjuk magunkat a régi iskola túlzott intellektualizmusától és merev didaktikai módszereinek elavult pedagógiai képleteitől megszabadítani. Mennyiben tudjuk a csődbevivő és merev kategorikus imperatívusok helyett a gyermek feslő, a maga kibontakozásaiért küzdő és érette sok harcot megvívó személyiségét tisztelni, a gyermek cselekvővágyára építő és azzal együtt dolgozó nevelői és oktatói módszerek újabb útjait okosan megszűrve magunkkévá tenni. Lássuk be, hogy nem akkor vagyunk művészpedagógusok, ha okkal-móddal sok mindenre megtanítjuk tanítványainkat, hanem ha a gyermek lelkében a maga kibontakozásáért, a maga emberré válásáért lefolyó drámai küz delmet úgy tudjuk vezetni, hogy abból az isteni gondolat kerüljön ki győztesen és a küzdő gyermekből Istennek tetsző férfi, gondolkodó fej és így a magyar társadalomnak közösségi szolgálatra alkalmas tagja váljék.