Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1939
86 Egészségi állapot. Diákjaink egészségi állapota, hála Istennek, általában jó volt. Az influenza az iskolai év folyamán alig jelentkezett, de néhány esetben súlyos formában. Egyik VIII. o. diákunk betegsége miatt egész évét elvesztette, mások magántanulásra tértek át, vagy szeptemberre maradtak. Egyik derék tanulónk, Nagy András VII. o, szalézi növendékpap, a tél folyamán meghalt. A zord idő a viruló ifjú nagyanyjának temetését használta föl, hogy alattomosan megtámadja s az agyhártyagyulladás néhány napon belül kioltotta életét. A jó Isten korán magához vette, talán: ne malitia mutaret intelleclum eius. Nyugodjék békében! Egyes növendékeinknél az idén is jelentkeztek az idegrendszer és a szívműködés zavarai, de Dr. Berényi Zsigmond tiszti főorvos, iskolaorvos és Boromissza Gyula testnevelési tanár meg az osztályfőnökök állandóan és lehetőleg azonnal megtették a szükséges óvóintézkedéseket. Egy-két kisebb baleset (kartörés) inkább időben jelentett kárt, mert a balesetbiztosítás folytán azok a tanulók is kaptak gyógyítási segélyt, akiknél nincsenek külön jóléti intézmények, mint a vasutasoknál vagy a bányászoknál. Iskola-fogorvosi munka. Az iskolai fogászat az idén is folytatta jól bevált működését. Dr. Hamar Pál kiváló szakértelemmel is nagy pedagógiai tapintattal kezelte növendékeink fogazatát, működésének áldásos eredményeképen az év végén az iskolai fogászatban résztvevő tanulók fogazata mind rendben volt. Sajnos, több szülő még ma sem becsüli meg a fogkezelés nagy fontosságát, bár az iskolai fogászat vezetője az év elején átvizsgálta az összes diákok fogazatát és ekkor a szülők figyelmét külön is felhívta a beteg fogazatú fiúk fogainak kezelésére. A végzett munkáról az alábbi kimutatás számol be. >> 2 CO RésztÉpKezeltek A végzett Összesen 05 O s r® N t— • en vettek fogûak száma tömés idegkezelés foghúzás Összesen I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. 63 49 64 60 45 30 48 38 56 34 37 38 28 15 20 26 14 11 19 11 3 3 1 42 23 ' 27 27 17 15 17 19 76 71 77 73 69 52 42 50 6 3 3 6 2 2 4 4 6 5 12 4 3 1 3 2 99 79 92 83 74 55 49 56 397 246 59 187 521 30 36 587 Szülői értekezlet. Évek óta kifejlődött szokás szerint az idén is két ízben tartottunk szülői értekezletet. November 29-én az igazgató a rendszeretet osztályozásával kapcsolatban tartott előadást a nagyszámban egybegyűlt szülőknek. Május 3-án Dr. Vajta Ferenc párkányi kir. közjegyző szép előadását hallgatták nagy érdeklődéssel a szülők az életben való érvényesülés örök elveiről. A lelkes előadáshoz hozzászólás is volt. A tanárok hetenkint rendszeresen tartottak fogadó-órákat s ezekeis sőt egyéb alkalmakkor is a szülők sűrűn érdeklődtek fiaik előmenetele iránt. A tanári kar tagjai készséggel szolgáltak felvilágosítással és tanácscsal. Az együttműködés jó hatása szemmel látható, különösen ha össze-