Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1939

Húsz esztendő a magyar kormányzói széliben. A magyar nemzetet barát és ellenség egyaránt lovagias, úri nemzetnek minősíti. A lovagias úri gondolkodásnak egyik jellemző vonása az érdem elismerése és megbecsülése még az ellenségben is. Még inkább szívünkből jön tehát a tisztelet és hódolat húsz esztendő magyar küzdelmei, fáradalmai, ragyogó eredményei előtt. Lelkes szónoklatok könnyen kimondják a szót: a nemzetek örök életűek. De napjainkban, mikor nemzetek szemünk láttára vesznek és lesznek, amikor saját nemzetünk Trianonban a sír szélére került: különösen is kell éreznünk, hogy minden nemzet csak addig él, míg tagjaiban él a nemzet lelke, hivatásának tudata. Húsz évvel ezelőtt éppen ez hiányzott a véres háború után lelketlen hazaárulóktól félrevezetett, fényes múltjától, nemes hagyományaitól elszakadt nemzedékben, mely legjobb fiainak üldözésében, a nemzeti és erkölcsi értékek megcsúfolásában keresett mámoros tobzódást, hogy ürességét és öntelt önzését e szégyenletes perverzitással önmaga előtt is leplezze. Nemzetközi jelszavakat szajkózó szolgalelkűség követelt hódolatot a nemzeti lobogó megtiprásával, a nemzeti önérzet kiirtásával. Úgy látszott, hogy az elfásult nemzet maga is elvesztette a jövőjébe vetett hitet. A nemzet életében legnagyobbnak, a nemzeti lélek új életre keltésének, a nemzeti hivatás erőt adó, jövőt biztosító öntudatra ébresztésének gigászi munkáját vállalta Horthy Miklós, mikor húsz esztendővel ezelőtt a kormányzói méltóság felelősségét és súlyos gondjait a nemzet bizalmából magára vette. A húsz esztendő alatt Európa, sőt a világ sorsa századok útját tette meg. Ádáz ellenségek, belső válságok és külső viharok között