Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1939

10 Viszont ennek a gimáaziumnak volt egykoron tanítványa a későbbi nagy pedagógus, Burány Gergely, a keszthplyi gimnázium igazgatója, majd csornai prépost. Ez a gimnázium — a Szent Benedekrend akkori tanárai — adták tehát őt a premontrei rendnek: innen kapta az első ismereteket, innen vittte magával az alapvető erkölcsi normákat. És bizonyára a szerzetesi életre való hajlandóságot is, hogy jámborságát és tudását később magas tökélyre fejlesztve, oszthassa majd széjjel egy másik tanítórend szolgálatában. íme, ezek az én kapcsolataim a Szent Benedekrenddel és ígv érezhetem én magamat Vaszary Koloson, Kelemen Krizosztómon és Burány Gergelyen keresztül talán bencésdiáknak is. Amint hogy azok vagyunk tulaj donképen mi magyar diákok, Szent Imre hercegtől kezdve, valamenynyien. Mert Szent Benedek tanított mindnyájunkat^ Ő volt a forrás, amelyből itt mindenek fakadtak! Mindenek, — az egész magyar história, kultúra, művelődés, emberséges gondolkozás. Emberséges gondolkozás, amit ma szociális igazgatásnak neveznek. Mert bencés volt Asztrik, aki a szent koronát hozta az első királynak, bencés volt Szent Adalbert, ennek a vármegyének és ennek a főszékesegyháznak védőszentje, aki az első királyt megkeresztelte, bencés volt Gellért apátúr, akinek szavaival intézte — a hagyomány szerint — az első király intelmeit fiához és bencés volt az első esztergomi érsek is, Anasztáz. Velük — a bencésekkel — lépett tehát a pogány magyar itt a honszerzés útjára, hogv magyar és bencés — e két gondolat! — egymás kiegészítője legyen majdan egy évezreden keresztül! És itt kell, hogy visszaemlékezzek egy németországi bencés kolostorra is. Évekkel ezelőtt a München környéki Scheyernben jártam, ahol az akkori bencés apátúr, Landesdorfer Simon dr., amidőn a templomukat mutogatta, — ahogy vezetgetett egyik oltártól a másikhoz, képekhez, szobrokhoz, — egy&zercsak az egyik oldalajtónál hirtelen*megállt és jelentőségteljesen visszanézett: „Und jetzt! - . . — mondta. És intett, hogy kövessem. ,,Ime, a kápolna, amely bizonyára leginkább fogja itt nálunk érdekelni. Mert a legenda szerint — mondta — e falak között történt meg az Önök első királyának és a mi Gizellánknak eljegyzése . . ." Soha megrázóbban nem pergett le még képzeletemben az ,,ezer esztendő". Tehát itt kötötte meg tulaj donképen az örök frigyet a haldokló magyar pogányság a diadalmas Egyházzal, hogy benne és általa tovább élhessen, — tehát itt torpant meg végleg a puszták száguldó lovasa az államalkotó nyugati civilizáció lobogó fáklyájának fényétől! .. . Lenyűgöző és felemelő, amit a bencések ott számunkra őriznek, — és lenyűgöző és felemelő, amit 1000 év óta itt nálunk végeztek! Mert aki a haza és vallás fogalmát át tudja érezni, — aki a kettőt egymástól elválaszthatatlanul őrzi és félti a lelkében, — aki magyar és keresztény, az csak a legmélyebb hálával hajthatja meg fejét Szent Benedek fiai előtt. Mert hogy vagyunk: hogy az egykönnyen meghalni nem akaró magyar pogányságon mégis győzedelmeskedett a Szent Király, — hogy Krisztus vallása minket Európába beépített és itt megtartott, azt a Szent Benedekrendnek köszönhetjük. Nem történeti túlzás ez, igen tisztelt Hölgyeim és Uraim és nem is udvarias hódolat, — hiszen maga Szent István ismeri ezt el a pannonhalmi apátság alapítólevelében, amikor ezeket mondja : ,, .. . azon monostor