Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1937

És Ajtony földje; Erdély vad vidéke,

Amelyre féket vas-kezed dobott

Téged kiált a fölnégyeit haza:

A megmaradt csonk nevedet zokogja;

— Oh, hol vagy, István ? Országrendező Bölcs pátriárka, — nyakas néped atyja!

Hol van a kéz, mely erőt ád a kardnak ?

Hol van a jóság, mely kardnál erősebb ?

Hol van a szív, mely ország-szíve lett;

A szem, amely átfúrta a jövőt; —

Az ajk, melynek minden szava törvény?

Téged hív most is szétroncsolt hazánk,

Mert most van szükség országrendezőie!

— Letérdelünk most szent Jobbod előtt,

És unszoló reménnyel várva-várjuk,

Hogy szent kezedbe visszaszáll az élet: Magasra nyújtja az izzó keresztet,

És föltüzi a magyar Golgotára.

A szent abroncsot körénk fűzi újra,

Hogy egybeforrjon, ami szétszakadt,

— Szent Jobbod nézzük ujjongó reménnyel-. Mert hidat épít a népek között,

Melyek Krisztusban találkoznak újra

— A kezet várjuk, mely oltárt emel A másért élő boldog irgalomnak;

Templomot épít, égre mutató

Tornyot; — és műhelyt a szent szorgalomnak. A termékeny munkára megtanít;

Nekifeszül a nehézkes ekének,

S az ősi ugart termővé hasítja.

Magot vet, — s gondoz gyönge kis palántát,

S Istentől várja a nemes gyümölcsöt.

Szent Jobbod nézzük, — országrendező!

Az élő kezet, mely tud simogatni;

— De hogyha kell, — ököllé izmosul,