Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1937
110 hatunk ki, pedig a békében csak a Somogyi-ösztöndíj címén évenkint majdnem 800 aranykorona jutott nyolc jóviseletű, szorgalmas diáknak tanulmányai elősegítésére, míg a Szlávy-féie ösztöndíjból három tanulónk kapott, minden évben 193—193 koronát. Új alapítványunknak, az 1914-ben érettségizettek alapítványának kamatából 15 P jutalmat szorgalmáért, jóviseletéért, valamint különböző alkalmakkor mondott szép beszédeiért a tanári kar Bednárik Dénes VIII. o. tanulónak Ítélt. Jó viselettel és kitartó szorgalommal kiváló növendékeink jutalmazására Dr. Gróh József diákegyesületi elnök 100, az 50 éves érettségi találkozó alkalmával összejött öreg diákok 60, a 40 évesek 36, Dr. Hamvas Endre prelátus-kanonok és Leiner Mihály úr 10—10 P-t adományozott, a tornaünnepély jövedelméből 84 P-t fordítottunk. Összes középiskolai évei alatt tanúsított kiváló szorgalmáért és magaviseletéért és az önképzőkörben kifejtett tevékenységéért Lestál Lajos VIII. o. t. 30 P jutalomban részesült. Kiváló állandó szorgalom és jóviselet és az iskolai élet egyéb vonatkozásaiban tanúsított készség jutalmazására a tanári kar 20—20 P-t Csiszár Ferenc VIII. és Horváth Márton VII. o. tanulónak ítélt. Éveken át tanúsított kitartó szorgalom és jóviselet címén 10—10 P jutalomban részesült Forró Sándor Korzinek József, Luncz György VIII., Maros József VII., Rády Mihály VI., Turzán Dezső, Lelkes István V., Szabó Antal, Szomor Bólint, Zsebeházy Lajos IV., Farkas Sándor, Na- zaroff Vladimir III., Staszny Pál II. o. tanuló. Szorgalom és jóviselet címen buzdításul Mezey Tivadar IV., Dér István III. és Cservenák István II. o t. 10—10 P jutalmat kapott. Kovács Ábelnek, az esztergomi Kereskedelmi és Iparbank alapítójának emlékére a bank alapítványt létesített, de az elértéktelenedett ; kamatainak pótlására az idén is 50 P-t adományozott, melyből állandóan tanúsított jóviseletéént és kitartó szorgalmáért Takács István és Veszelovszky Vladimir Vili. o. t. 25—25 P jutalomban részesült. Dr. Sántha József városi tanácsos a gimnázium egykori Sántha-féle alapítványának kamatait pótlandó 20 P-t adományozott jóviseletű, szorgalmas tanulók jutalmazására. A 10—10 P-s jutalmat Láng István és Tóth Gábor VII. o. tanulok kapták. A vallástan tanulásában legkiválóbb két tanuló jutalmazására Dr. Szokolay Antal prelátus-kanonok, érseki főbiztos 30 P-t ajándékozott. A 20 P-s jutalmat Paál János VIII., a 10 P-set Tóth József VII- o. t. nyerte el. A kongregáció életében kifejtett buzgó tevékenység elismeréséül Dr. Hamvas Endre prelátus-kanonok adományából 10 P jutalmat Bednárik Dénes VIII. o. t. kapott. Kiváló jó viselet és szorgalom mellett különösen a latin nyelvben tanúsított szép eredményért 10—10 P jutalomban Mohácsy Károly és Szabó Zoltán IV. o t. részesült. A történelemben mutatott állandó iparkodás és egyéni tevékenység jutalmazására Gáthy Zsolt és Kátai Antal VIII. o. t. 10—10 P jutalmat kapott. Az öreg diákok találkozóján mondott kedves beszédért elismerésképen Leiner Mihály úr Mezey Árpád I. o. tanulónak 10 P-s jutalmat adott. Ezenkívül sok tanulónk részesült értékes könyvjutalomban, ame-