Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1937
Szent Benedek ünnepére. Mint mikor a testvérek valami családi ünnepre gyülekeznek, úgy jöttünk össze itt most, Szent Benedek napjának előestéjén, hogy őszinte együttérzéssel csatlakozzunk az ő fiaihoz, akik szent örökséget őrizve, ősi hagyományokat ápolva, hajtják meg az emlékezés, a kegyelet, az elismerés, a szeretet és hűség zászlaját rendalapító atyjuknak másfél ezeréves távlatból is ihletet sugárzó ereje és kimagasló nagysága előtt. Mi is meghajtjuk előtte a legmélyebb tisztelet, a legteljesebb elismerés és legnagyobb hála zászlaját, mert Szent Benedek nemcsak azé a rendé, melynek alapítója volt, nemcsak azoké az ifjú és öreg diákoké, akiket szellemi közösség és lelki rokonság fűz hozzá és olvaszt testvéri egységbe, hanem mindenkié, aki a kereszténység áldásainak osztályosa és az európai műveltség részese. Szent Benedeket nemcsak az egyház emelte oltárára, hanem az egész kultúrvilág elismerése is olyan magasra helyezte, hogy minden művelt ember a legnagyobb csodálattal és tisztelettel tekint fel reá. Tiszteljük benne a hit emberét, az okosság és akaraterő mintaképét, az önzetlen szeretet eszményi példáját, tiszteljük benne az áldások emberét, melyek az ő imái és erényei, az ő tanítása és példája, az ő munkája és alkotásai nyomán árasztották el a világot. A hit embere volt. Minden gondolatot és eszmét, mely benne nagy és áldozatos akarati elhatározásokat váltott ki, mely benne erővé lett és dolgozott, a hitből merítette. A hit teremtett benne olyan kiegyensúlyozott, szép lelkiséget, olyan összhangzatos, békés belső világot, melyet mások is megkívántak és tanítványokat szerzett neki. Mintahogyan elindult egykor, félezredévvel ezelőtt Jeanne d’Arc, hogy az angolok által megszállott Franciaországot a hit és Istenbe vetett bizalom hatalmával felszabadítsa, úgy indult el Szent Benedek is még mint gyenge gyermek hódító útjára, melynek a
