Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1937
10 E beszámoló nem a szereplő személyek irodalmi munkásságának bibliographiáját kívánja adni. Ettől messze esik. A kitűzött célt sem ebben állapítottuk meg. A keretek közé szorított vállalkozásnak feladata: beszámolás az intézet Szent István-évi könyvtárkiállításáról. Pár adat segítségével az írók életének rövid vázolása a rendelkezésre álló adatok felhasználása útján, az intézet tanári könyvtárának birtokában található vagy elvétve a kiállítás idejére kölcsönadott könyveiknek, írásaiknak bibliographiai feldolgozása. Évek tűnésével ez az összeállítás esetleges kiinduló forrása lehet pótló, kiegészítő eljárásnak, az elmaradt, még inkább ezután megjelenő könyvek, iratok összefoglaló kimutatásának. A beszámoló sorrendjét tekintve, először növendékeink kerülnek sorra, utánuk a tanárok következnek. * * * Az intézet ez úton is igyekezett hálás kegyeletét s ünnepi hódolását nyilvánítani történelmünk legnagyobb alakja, minden magyar iskolák alapvetője iránt. Az ünnepi seregléskor a szellem bajvívó tornáján felsorakoztatta legjobbjait. A régen múltak emlékezetét megújította, az élő nagyokat és érdemeseket seregszemlére gyűjtötte, hívogatta. Talán a jelen nemzedék számára sem lesz kárbevesző semmiség ez az ismerkedő találkozó. Az elődök példája nyomán majd csak tettekre serkennek az utódok is. Lelkűk mélyéről kipattog az isteni szikra. Tüzeli figyelmüket kötelességeikre, nagy áldozatok szíves vállalására. Tanítja őket nem tűnő igazságra: Csak a verejtékes fáradsággal megfutott pálya végén vár a bér és korona! A már elköltözötteknek vagy az élet napszámát még hordozóknak ez a legnagyobb figyelmeztetése a késői ivadékok felé. Kissé nehezen vetődtek szegényes soraim a betűktől fázó fehér lapokra. Szerettem volna jó pár röpke órával hosszabb időre elmaradozni a hunyt szemű, zárt ajkú bajtársak társaságában, kiknek onnan messziről annyi a mondanivalójuk. Árnyékalakjaik be sokszor elimbolyogtak csendbe fúló éjtszakán cellám zöldernyős világának homályba hajló hátterében! A nagy angol költő hullámzó tengert formázó, szélmozgatta kaszálóhoz hasonlítja földi életünket, a halál szerinte: sziklától közénk vetődő árnyék, a szikla neve: örökkévalóság. De nemcsak a halál árnyék! Ez csak sötétebb, komorabb, titokzatosabb. Földi életünk sem más, mint árnyékszerű. S ha ezen az alapon valami árnyékfilozófiát szeretnénk megszövegezni, nem kellene feltétlenül Fechner szellemes felfogásához folyamodnunk, mely szerint az árnyékoknak is van élete, sőt különb élete, mert birodalmuk finomabb, szívósabb,