Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1937
66 Csodálatosan szép csillagfényes éjszaka bakacsinba vonja a lepihent tábort, hulló csillagok fénylő rohanással tűnnek a világűrbe, a sátrakban csend honol, csak a döntőbirák tanácskoznak még bele a késő éjszakába és a lámpákkal kivilágított dunaparton ^hangzik a csónakokon és az esti hajóval érkezettek jelentkezése. Mikor már minden elcsendesedik, még mindig új vendégek érkeznek. A budapesti 252. sz. „Kis József“-csapat jött meg az éjféli vonattal s építi halkan sátrait a késő éjszakában. Nem jöhettek korábban, mert az őrs három tagja csak hat órakor tette le a kalapácsot, kettő ugyanekkor lépett ki a szövőszékből s a többiek mögött csak hét órakor húzódott le az üzleti redőny, de azért ők eljöttek a versenyre és hétfőn hajnalban már indulnak is vissza, mert a gyár, a mester, a főnök még nem emelkedett fel a megértés olyan montblanci magaslatára, hogy egy napot engedélyezzen a versenyek céljára. A lelkes ifjak még így is a negyedik helyre küzdötték fel magukat. Gróf Teleki Pál, a volt miniszterelnök, a tudós „professzor egész nap ott jár-kel a versenytáborban, látó cserkészszemmel. Ő a gödöllői jamboree legfőbb táborparancsnoka s bár nála nemcsak díszes cím a főcserkészi méltóság, hanem egy értékes cserkészmult elismerése, mégis, jobbján vitéz Farkas Ferenc vezérkari alezredessel, a jamboree vezérkari főnökével, minden alkalmat megragad, hogy tapasztalatait öregbítse. Csatlakozik a döntőbirák- hoz és a gyakorlati cserkészember éles szemével figyelmezteti azokat az észre nem vett hibákra, tárgyal a feladatok helyes megoldásáról s boldogan mosolyog, amint látja a Hollók pompásan fegyelmezett őrsét híkére készülőben. - - A piarista cserkészek nagyszerű viziütközetét nézik a cserkész, megyei és városi előkelőségek. A ladikok orrán egy-egy dárdával felfegyverzett cserkész igyekszik vízbedöfni ellenfelét, harsogó diadalordítás kíséri az egyik harcos „halálát“, a ladikok tovább keringenek. Lingauer főispán aggódó arccal kutatja a „megölt“ küzdőt, aki csak nem akar felbukkanni a vízből. „De hol van ily sokáig ez a fiú, csak nem esett valami baja?“ — kérdi szomszédaitól. Dehogy is lehet baj ilyen hétpróbás vizimedvebocsok között, csak feléledt a „hősi halott“ és átúszva a ladik alatt, most a kormányos ellen kezd új támadást, a főispán arca kiderül és tovább mulat a furcsa harcon. — A döntőbírói sátorban az őrsi cserkészés jelentéseit bírálják. Az egyik elégedetlen versenyőrs így jelent: „Semmi különöset sem jelenthetünk, mert az idő rövidsége miatt semmi élményünk nem volt és semmi feladatot nem oldhattunk meg“. A bírák mosolyognak és kegyetlenül lepontozzák a lassú őrsöt. Egyes önérzetes jelentések így regélnek: „felvertük gyönyörű táborunkat“, „kitűnő vacsorát főztünk“, „időnket nagyszerűen osztottuk be“, „hajóinkat tükörfényesre mostuk“, persze előfordul az is, hogy a beosztott „pontozó bestiák“ ellenkező véleményen vannak s sajnos, a fődöntőbíró mégis inkább rájuk hallgat. A részeredmények már készen vannak, következik a döntő összegezés. Két összeadó szakértő — legalább is ők azoknak tartották magukat — gyür- kőzik neki a nehéz műveletnek: egy „piár“ és egy „holló“. „Nyertünk!“ — ujong az egyik, mert hiába indult versenyen kívül a két csapat, mindkettő remegve várta a győzelmet. „Tévedtél három tizeddel“ hűti le a másik, „ho-hó, te meg két egésszel“ replikázik amaz. Nekipirulva izzad a két ösz- szegező csapatának győzelméért. „Most vívjuk a végső egyéni küzdelmet“ zengik kórusban, amikor a fődöntőbíró csendre inti őket. „Éljeeen!“ rival a holló s már mindenki tudja, hogy győztek az esztergomi vizesek a hazai vizeken. A jelenlevő piárok szomorúan, de cserkészönuralommal gratulálnak.
