Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1931

11

lát, de az alkalmazás leginkább csak allegória marad, szimbólummá sohsem önnállósul. Talán a Két királyné c. Éva — Mária vers az eljövendő Harsányi első szimbolikus önnálló lépése. Drámai gyorsaságával széttöri az ízről-izre megfelelést kimutató allegorikus párhuzamot és a jóság és rosszaság harcát dübörögteti szeszélyén változó forma aránytalanságaival. Egészen Harsányi azonban már e kötetben az a diszkrétül finom hang is, ahogy a papi élettel együttjáró lemondásokról ír.

„És összetörnek ábrándos reményim,

Mert érzem, soha nem lesznek megírva Az én igazi — legszebb költeményim.“

(üvertür.)

Meg-megüti a hiányzó szerelmi ihlet feletti sóhaj hangját, de sohsem vadul. És minden e nemű verse inkább propaganda a celibatus mellett, mintsem elriasztó „vigyázz“ kiáltás.

Mint e fenti idézet is mutatja, Harsányi nyelvén ekkor még sok a múlt rozsdája. Sok a vala, a folyamatos múlt (érék, valék stb.), az erőszakosan összevont többesszám, stb. ... Ez is a konzervatív hatások öröksége, Csak azért tapadtak Harsányira, hogy tőlük megszabadulva annál kápráztatóbb, ragyogóbb lehessen minden zenével felérő nyelve. A verselés is sokat döcög még e könyvben. Khaotikusan váltják egymást a magyaros és nyugateurópai formák, melyek legnagyobb részét egyéniségéhez reformálja át. De a gyorsfutás világrekorderére nem lehet szégyen, hogy tipegve, döcögve el-elesve kezdte meg „pályafutását“.

A következő évben Harsányi Lajos új kötettel lepte meg a nagy- közönséget. 1909-ben megjelent Az élet muzsikája. Ez az igazi Harsányit mutatja már. Ebben már markánsan rajzolódnak Harsányi művészi por- trait-jának vonásai. Ennek kellene Új vizeken címűnek lennie. Ez a kötet a forma és a tartalom szempontjából két különböző izlésfelfogás szülötte. Külsőségeiben hitvallás az Ady-féle szimbolikus irány mellett, belsőségeiben pedig görcsös ragaszkodás e könyv a tételesen vallás-erkölcsi életfelfogáshoz. Amit Mindszenty követői ósdi ruhába öltöztetve nem tudtak népszerűsíteni, az örök katholikumot, azt Harsányi a modern ízlés új divatú ruhájába, a szimbolizmusba átöltöztetve igyekezett megszerettetni. Híd Az élet muzsikája, két farkasszemet néző partot — konzervatív és nyugatos ízlést — hidal át. És mi a híd sorsa ? Egyik part sem tartja egész övének, sajátjának, mert csak félig épül rá, csak félig nyugszik rajta, míg merész, teherbíró íve a szembelévő part tulajdona már. Ez a híd-végzet jutott Harsányinak is osztályrészül. A nyugatos kritika vállveregető biztogatással, vagy gúnyosan mosolygó hallgatással vette tudomásul e könyvet, míg az akkori katolikus és konzervatív bírálók egyenest bűnül, elvetendő bűnül rótták fel Harsányinak, hogy a múlt tiszteletreméltó hagyományaival szakítva papköltő-forradalmár csatlóstársa lett Adynak. De Harsányi tűrte a közvetítőknek kijáró fekete kenyeret és várta, hogy igazolja őt az ezerpróbás idő.

Harsányi Lajos második kötetében már az, aki majd lesz. A kato- likum modern dalosa. Szakít az Arany—Gyulai, a Mindszenty irányokkal és teljesen az újítás ízlése mellé szegődik. A gyermek mindaddig nem beszél, míg nincs közölnivalója, míg nem érzi szükségét a beszédnek. Mikor a fejlődés e fokát eléri, akkor közvetlen környezetétől tanulja el, hogy megfelelő közölnivalóját milyen megfelelő szavakkal, hangsorokkal közölheti környezetével. Ez a primitíven induló nyelv az anya-