Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1929

9 amikor az ifjú herceg fölkelt ágyából, hogy térdre borulva imádkozzék és tiszta lelkével az Isten irgalmához folyamodjék, bűnbánó könnyekkel sírva a vétek gonoszságán : édes atyja a fal hasadékain át örömmel szemlélte fiának jámborságát. Tudta, látta, hogy a királyfi Isten szíve szerint való férfiú lesz, biztos védője, támasztéka az ő nagy alkotásának, a magyar kereszténységnek, amelyről azonban a szent király bölcseségének még inkább érezni kellett, hogy új palánta és ezért jó előre óvni, védeni kell a viharoktól. A lelki, szellemi fejlődéssel karöltve kellett járnia a testi edzettségnek is.. Éppen a középkor életviszonyai között, amikor főként az uralkodónak első sorban hadvezérnek, magának is harcosnak kellett lennie, a trón örököse nem vonhatta ki magát a fegyverforgatás kötelezettsége alól. A nemes ifjak módjára meg kellett szoknia az apródszolgálatot ; a föltétlen engedelmességet atyja szavával szemben ; a lovaglást, a kard, az íjj, a gerely és kopja használatát. A játékfegyverek helyett az évek multával komoly harci eszközöket kapott és később vadászat alkalmával már ott lehetett atyja oldalán. Ilyenkor meg nagyobb ünnepélyek alkalmával kezdte megismerni a felnőtt férfiak szokásait, viselkedését, megismerkedett az előkelő magyarokkal és az egyháznagyokkal, királyi atyjának főtanácsadóival, akik mind az ő uralkodásának támaszaiul voltak szánva s így szeretettel övezték leendő urukat. így jött el Szent Imre tizenötödik életévének vége. A magyar uralkodóház szokása szerint a betöltött tizenöt év a nagykorúság ideje. Elkövetkezett tehát az az idő, mikor a középiskolai tanulmányok elvégzésével Szent István már az uralkodás nehéz művészetébe bevezethette s evégből maga mellé vette Szent Imrét. Ezzel beteljesedett az a szándék is, amely Szent Gellértben már évek óta kielégítést várt : elvonulhatott remete-életre Bakonybélbe, (ahonnan azután Szent István a marosvári [csanádi] püspöki székbe küldötte.) Az ifjúkor élete a trón örökösénél különösen komoly munkát, fáradságot, gondokat jelentett. Az Intelmek maguk is utalnak arra, mi mindenre kell ügyelni az igazi uralkodónak, ha népe sorsát helyesen akarja intézni, főképen olyan országban, mely az átalakulás idején a nyugati és keleti hatások, a nemzeti hagyományok és a külföldről behozott újítások, a pogányság és kereszténység, a kalandozó rabló-kalandok és a rögöttörő, békés munka között még mindig ingadozott. Ha nem is volt döntő fontosságú esemény, de semmiképen sem múlhatott el nyom nélkül Szent Imre életében atyjának nemes lovagiassága, mellyel otthontadotta királyságból és hazájukból elüldözött angol-szász gyermekhercegeknek, Edmundnak és Edvárdnak, akik tehát Szent Imrének mintegy testvérkéi lettek. Ha ezeket a viszonyokat szemügyre vesszük, nem csodálhatjuk, hogy Szent István Intelmei a Magyar Törvénytárnak ma is első törvényét alkotják, de egyszersmind megértjük azt is, mekkora lelkierőre, mennyi tapintatra, mennyi önfeláldozásra volt szüksége annak, aki az Istentől rábízott méltóságot nem hatalmi vágyból kényúrként viselte, hanem lelkiismerete szerint az ország bizonytalan sorsának biztosítására igyekezett felhasználni, aki a trón fényében is meglátta a szegénységet, a bajokat és hivatását abban látta, hogy minden alattvalójának földi és örök boldogságáról gondoskodjék.