Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1928

25 iskolából kikerülve : lelkileg sokáig kapcsolatban maradnak vele, most fiai, majdan barátai, az életmunkában társai ; érzelmi finom, láthatatlan szálakkal hozzáfűzve övéi maradnak. És ez a gondolat fölemelte, bíztatta, lelkesítette. Ezt az örömet kivánta, ezért az örömért vállalja a munkát, vállalja az évek türelmét, épít a maga lelkének pihenő hajlékot, nem vár külső sikert, nem kiván nagy elismerést : csak lelkének nemes passzióját kiélje. Érdemnek sem nézheti, inkább tisztességes önzésnek, mert kedvét leli benne. Ez a kedvtelés elég neki. Azt akarja, hogy minél több öröme teljék a mindennapi foglalkozásában, Azután gondolt a nagyobb diákokra, mert lesznek ilyen tanítványai is. Miképpen fogja azokat magához édesíteni. Mert azt akarja, hogy a nagy diákok is megérezzék azt a szeretetet, amely szivében van, s melynek őket is részesévé akarja tenni. Miképen fogja őket munkára szorítani, hogy hívja segítségül a nagy írókat, költőket, akiknek műveit fejtegetik, eszméikben gyönyörködnek, a művészet alkotó műhelyébe hogyan fogja bevezetni, hogyan ébreszti fel a nagy diákokban az ott szunnyadó tehetséget, hogy fogja bátorítani a csüggedteket, a magukban nem bízókat, hogy fog örvendeni a törekvés jeleinek, miképen fogja az órát élvezetessé, kedvessé tenni. Mennyire fog örvendeni, ha formás, gondos feleletet hall, ha szép dolgozatot olvas, ha istenadta írói készséget lát egyikmásikban. Érdeklődni fog olvasmányai iránt, tanácsot ad neki, irányítja, lelkesíti. 0 ezek a gondolatok felbuzdították, elidőzött velük, s boldog volt, hogy reá ez a hivatás vár. Szeretné, ha tanítványai egészen megértenék az ő szándékát, ha tudnák, hogy milyen készséggel, hévvel készül az órákra, s ha az együtt munkálkodás belőlük is kiváltana föllángolást, nemesebb, tisztább hevületet. Gondolt végül azokra, akik mellé munkatársul a sors őt rendelte : leendő tanártársaira, az igazgatóra, a környezetre, melybe kerül. Vájjon milyen emkerek lesznek, hogy fogadják őt, kiknek a szive nyílik majd meg előtte. Csupa, bizonytalanság, csupa kérdés. Az idő fogja rá megadni a feleletet. Érzi, hogy keresni fogja kötelességszerűleg a gyakori érintkezést. Nem lesz tolakodó, de megfigyelő, tisztelni fogja a kort az idősebbekben, keresi az összekötő érzelmi kapcsolatot az ő korabeliekkel. Akarja, hogy hasznossá tudja tenni magát az iskolában, s kerülni fog minden ellentétet. Amit a maga tanítványaiban igyekszik elősegíteni, hogy testvéri érzésben simuljanak egymáshoz, azt megpróbálja a maga részéről a kartársakkal szemben is. Be boldog volna, ha megértő társak minél többen akadnának, ha közéjük menni vágyódás támadna benne, ha a tanári szoba vonzaná, ha szerencsés kiegészítője lenne az osztálynak, s az iskola lelki levegője felüdítené, s ha ő maga is minél hathatósabban járulhatna e lelki levegő fölmelegítéséhez, ha büszkeség töltené el, hogy derék, értékes, becsületes, rokonszenves kollégái vannak, ha azt mondhatná az igazgatónak : — Itt vagyok, van bennem kedv és akarat a munkához. Ismerj meg és adj nekem minél több munkát az iskola-életben, mert szeretek dolgozni az ifjúságért. * * * Híven leírtam mindazt, ami a kezdő tanár lelkét a pályafutás kezdetén állandóan foglalkoztatta. Nem volt okom rá, hogy jobbnak tüntes-