Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1928

Szent Benedek Rómában. A nyugati szerzetesek pátriárkáját szülőhelyéről Nursiai Szent Benedeknek szokták nevezni, ország-világ ismeri subiacói és montecassinói alkotásait, de Rómával kapcsolatban inkább csak negative hallunk róla : hogy lelkének megmentése végett elhagyta a bűnös várost. Nem volna tehát fölösleges Szent Benedek és Róma kapcsolatait egy kissé alaposabban vizsgálni. Ősi, hitelt érdemlő hagyomány szerint Benedek első római tartózkodása alkalmával az Aniciusok trasteverei palotájában lakott. Ma kis templom áll az egykori palota helyén, a San Benedetto in Piscinula s ebben két kis fülkét szoktak fölkeresni a kegyeletes zarándokok : az egyik Szent Benedek szobácskája, a másik az a kis kápolna, melynek képe, a Deliciae Benedictinorum, a Boldogságos Szűznek arra a képére emlékeztet, amely előtt az ifjú Szent Benedek ájtatoskodni szokott. A templomba most be nem mehetünk, mert restaurálás alatt van, de így szinte kényszerítve vagyunk, hogy a környezetét vegyük szemügyre. Rómának ez a része a legszegényebb városnegyed. Ilyen volt már a római császárság korában is : munkások, jövevények lakták, sok volt közöttük az élet hajótöröttje. És vele szemben a Velabrum és a Palatínus a gazdagság és pompa, a szociális nyomor és a hivalkodó fényűzés nézett szembe egymással a Tiberis két partján. És a középpontban, de még a trasteverei talajba gyökerezve állott az Aniciusok palotája, melynek nevét ma is viseli a via Anicia. A trasteverei szegénység nyomorára enyhítő balzsam volt Krisztus evangeliuma, a Palatínus és Capitolinus palotái és pogány templomai ellenben csakúgy, mint a pénzre éhes bankárok és nagykereskedők üzletei sehogy sem akarták befogadni, sőt megtűrni az Igét és vak gyűlölettel fordultak Krisztus hívei ellen. S a világnézetek öldöklő harcában ismét a dúsgazdag Aniciusok állottak, akik „consulatusra születtek", de a senatusban a keresztény ellenzék vezérei voltak. A pons Milviusnál hiába győzött a kereszt a sasok fölött : Rómában a pogányság még sokáig harcolt a kereszt uralma ellen Nagy Theodosiusig nyíltan, az utána következő századok folyamán életmódban és erkölcsi nihilizmusban. A Palatínus, Capitolinus és Velabrum aranyosmárványos monumentumai hangosan hirdették a letűnő világ materiális nagyratörését és egyben zabolátlanságát, az omladozó finom faragványok