Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1928

10 zsolva az Úr Jézus példáját, aki engedelmes volt mindvégig, léte első pillanatától a keresztnek kínos haláláig. A negyedik fokon elénk tárja a Szent a türelmet, mint elengedhe­tetlen kellékét annak, hogy az ember kitartóan, rendszeresen tudjon engedelmeskedni. Erre a türelemre van szükség, ha súlyos, nem várt nehézségek, vagy kellemetlenségek tornyosulnak elénk. Ha sérelmek érnek bennünket, ha méltatlanságban van részünk, honnan merítenénk erőt, kitartást, ha nem a türelmes engedelmesség szem előtt tartásából. „Aki állhatatos lesz mindvégiglen, az üdvözül." A bűnbánat szellemé­nek, a gyakori önmegtagadásnak kell uralkodnia bennünk, hogy a negyedik fokon helyünket megálljuk. Bűneinkért ki kell engesztelnünk a megsértett isteni Fölséget, ezért mindent viselnünk kell, bármilyen nagy legyen a teher, bármilyen nagy és szokatlan legyen a megpróbáltatás. Krisztus Urunk példája jut itt eszünkbe, aki magára vállalta a legrette­netesebb terhet, amit emberi elménkkel elképzelni tudunk : az egész világ bűneinek terhét. Es e terhet hordozta, viselte nem méltatlankodva, nem zokszóval, hanem végtelen türelemmel a bethlehemi jászoltól egé­szen a Golgotáig. E türelmes engedelmesség képesít bennünket arra, hogy minden körülmények között helyt álljunk. „Viszontagságok és bán­talmak közt teljesítik az Úr parancsát azok, akik, ha megütik egyik orcá­jukat, odanyújtják a másikat is; ha elveszik köntösüket, átengedik palást­jukat is ; kényszeríttetvén ezer lépésnyire, elmenvén kétannyira ; Pál apos­tollal eltűrik á hamis testvéreket és az üldözést és áldják azokat, kik őket átkozzák." Az eddigiekben Szent Benedek az akaratot formálta, engedelmes­ségünket irányította, a legbensőbb lelki küzdelmeinket vázolta útmutatá­saival, hogy így megtalálva a helyes utat, összefüggésbe hozzuk aka­ratunkat Isten akaratával. Mikor már így kialakítottuk magunkban a lelki embert, érzelmeivel, vívódásaival, akarati megnyilvánulásaival bánni tudó embert, akkor kerül sor a lélek külső megnyilvánulásainak csiszolá­sára, a megreformált lélek külsőleg is észrevehető megnyilatkozásának ecsetelésére. Az ötödik fokon, számolva az emberi természettel, inti testvéreit, hogy mihelyt valamely kétség veszélyezteti lelkük békéjét, az isteni dol­gokban való előhaladásukat, tárja fel mindjárt mindenki apátjának. A végtelenül bölcs családapa nemesen érző szive sugallja Szent Benedek­nek e fejezet beiktatását. Családnak, egy soktagú, benső lelki életet élő családnak tekinti Ö a szerzetet, e szerzet tagjait testvéreknek. Amint a társadalmi, állami élet alapját képező családban is a testvérek kölcsönös bizalommal vannak a családfő és egymás iránt; amint kölcsönösen fel­tárják egymásnak nehézségeiket, úgy óhajtja ezt a Szent a szerzetesi családban is. A kölcsönös bizalom mindig előmozdítója az ügynek, a a tévedések korrigálója, a jócselekedetek igaz, őszinte bírája. A hibák megvallása forrása a lelki békének, a szív megnyugvásának. Az alázatosság hatodik fokán azt kívánja a Szent Rendalapító, hogy az ember minden csekélységgel, a legsilányabb dologgal is eléged­jék meg. Szándéka kisugárzik a sorokból : ne ragaszkodjunk túlságosan a földi javakhoz, hanem tudjuk függetleníteni magunkat az élet nyújtotta kedvezményektől. Nem a földi javakkal való foglalkozástól akar elriasz­tani, hiszen az idők tanú reá, hogy éppen a Szent fiai voltak azok, akik a földi javákkal való bánás minden csínját-bínját megismertették az

Next

/
Oldalképek
Tartalom