Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1926
33 kevés és mindazoknak, kik e munkánk elvégzésében támogattak, hálás köszönetet mondunk. A Magyar Vöröskereszt Ifjúsági Osztálya. Vezetője: Spick Gyula Vili. o. t. Osztálymegbízottak: Vajnovits Lajos VII. o. t., Pomothy Sándor VI. o. t., Ó. Tóth László V. o. t., Gábris ödön IV. o. t., Czvik Károly III. o. t. voltak. Pénztáros: Spick Gyula VIII. o. t., jegyző: Gerendás Ernő VII. o. t. Az ifjúsági osztály munkája az első segítségnyújtás megtanulása, amelyet a tagok a cserkészösszejöveteleken sajátítottak el. Munkánkban nagy segítségünkre volt dr. Horeczky Géza orvos úr, aki a többek közt a napsugár gyógyító erejéről tartott előadást. A fiúk kézügyességi és iparimunkát készítettek, melyekből a Stefánia Szövetség kiállításán több tárgyat ki is állítottak. Karácsonykor karácsonyfaünnepélyt rendeztünk; itt osztottuk ki az amerikai Vöröskereszt ajándékait is. Segítettünk azonkívül a Vöröskereszt Esztergomi Osztályának a tagsági díjak beszedésében. Az év végén Albrecht főherceg, a Magyar Vöröskereszt orsz. elnöke Főparancsnok urat ezüst éremmel és oklevéllel, Spick Gyula, Praznovszky Kálmán, Vajnovits Lajos oszt. megbízottakat bronz éremmel és oklevéllel, Czvik Károlyt és még két ifjút oklevéllel tüntetett ki. Mindazoknak, akik bennünket segítettek, itt is hálás köszönetet mondunk, különösen az amerikai ifjúsági Vöröskereszt Egyleteknek, amely kedves ajándékokkal és a görög ifjúsági Vöröskeresztnek, mely édes görög szőlővel örvendeztetett meg minket. Rendkívüli tárgyak. Angol nyelv. Az angol nyelvi tanfolyamot heti két órán öt tanuló hallgatta, akik a Laczkó-féle nyelvkönyv alapján egyes közéleti tárgyak körében mozgó olvasmányokat fordítottak, melyeket kérdések s feleletek nyomán megbeszélve feldolgoztak, miután a nyelv szó- s írásbeli kezelésében a szükséges gyakorlottságot megszerezték. A tanfolyam díjtalan volt. A tanulók általában elég buzgón és szép sikerrel dolgoztak. A tanfolyam vezetője : Molnár Ervin. r Ének. Ének heti 1 órában volt mind az első, mind a második osztályban. Az elméleti oktatáson kívül főkép a szép és stílusos énekelés volt a cél. Igen sok irredenta, régi magyar-, diák és cserkésznótával gazdagodott a fiúk énektudása. Kedvvel mentek mindig az énekórákra. Volt az intézetben egy közel 100 tagból álló vegyeskar és 40 tagú gyermekkar, amely kétszólamú, illetve háromszólamú énekeket is tanult négyszólamú mellett. Hetenkint 2 órájuk volt s egész éven át lankadatlan szorgalommal tanulták a szebbnélszebb hazafias, egyházi, nép- és műdalokat. Minden ünnepélyen közreműködött az énekkar, mindig biztos, határozott fellépéssel; május 8-án pedig megtartotta hangversenyét, amelyen egész évi munkája java daltermését (sok új énekkel együtt) adta elő. A hangverseny erkölcsi sikere nagy volt, mindenkit kielégített. Az énekkar eredményes munkája Hajnali Kálmánnak, a Turista Dalárda önzetlen és fáradhatatlan karnagyának érdeme, aki a diákok lelkét egészen meg tudta nyerni a dal hatalmának férfias, de szeretettel teljes modorával, főkép nagy zene- és énektudásával. Az egyházi ének célja volt a templomi éneklést minél szebbé és hatásosabbá, lélekemelőbbé tenni. Többször volt próba, hogy ennek a célnak eleget lehessen tenni. Az egyházi éneket Schmuck Paskál tanár vezette. Francia nyelv. A francia nyelv kezdő tanfolyamára 12 tanuló járt díjmentesen. A' helyes kiejtés és olvasás, könnyebb olvasmányok fordítása