Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1926
16 a férfiak részére (a Bencés Diákszövetség és a Tanult Férfiak Mária Kongregációja rendezésében). — Dec. 8-án, a szeplőtelen fogantatás ünnepén volt a Mária kongregáció új tagjainak felvétele. Dr. Mattyasóvszky Kasszián igazgató úr tartotta a szentmisét és ugyanő vette fel az új Mária-leventéket. Ugyanekkor a Mária-kongregáció színdarab előadásával egybekötött ünnepséget rendezett, amelyen fiomor Imre úr, a Tanult Férfiak Kongregációjának prefektusa beszélt. — Márc. 21-én rendünk nagy alapítójának, szt. Benedeknek ünnepén szentmisét hallgatott az ifjúság, ezt megelőző napon iskolai ünnepség keretében Etter Jenő dr. városi főügyész úr lelkesítette gyönyörű beszédével a növendékeket. — Június 13-án a tanulók gyászmisét hallgattak és közösen imádkoztak iskolánk elhalt tanáraiért, 14-én tanulótársaikért, 15-én pedig az elhalt jótevőkért. — Testületileg vettünk részt igazgatónk édesatyjának és dr. Kovács Gyula ny. reáliskolai tanár temetésén. Továbbá IV. Károly király és Prohászka Ottokár püspök requiemjén. — A Mária-kongregációban kiválóan lelkes és eredményes munka folyt ezen iskolai évben is, Diósi Ákos és dr. fieckenast Kolos tanárok vezetése alatt. — A vallásos érzés mélyítését segítették elő azok az előadások, amelyeket iskolánkon kívül álló egyesületek : az Esztergomi Régészeti és Történelmi Társulat, a Turista Dalárda, Balassa-Társaság tartottak dísztermünkben. A hazafias érzés ápolására, a nemzeti öntudat élénkítésére felhasználtunk minden alkalmat. Egyes tantárgyak, főleg a történelem és a földraz keretében gyakran hivatkoztunk az integer Magyarországért való lelkesedés és önfeláldozás szükségére, az irredentizmus jogosultságára. A hazafias érzés mélyítésében elősegíti fáradozásunkat az a szomorú körülmény, hogy Esztergom országhatár s közvetlen közelből mutathatunk rá a forradalom és a hazaárulás gyászos eredményére. Okt. 6-án, amikor az éppen itt időző Gaal Mózes kir. főigazgató úr is szólott az ifjakhoz, az ünnepélyes gyászmise után dr. Saly Arnulf tanár mondott alkalmi hazafias beszédet az ifjúsághoz. Nov. 21-én a szomorú mohácsi évfordulónak szenteltük ünnepünket, amidőn dr. Balogh Albin tanár úr mondott szép beszédet, melyben Ferenc József királyunkról is megemlékezett halotti maszkjának Magyarországba való behozatala alkalmával. Nov. 5-én, dec. 6.-án, 8-án, márc. 15-én, 21-én, ápr. 1-én, valamint az iskola-év folyamán megtartott önképzőköri és cserkész gyűlések mindmegannyi gyújtópontjai voltak a hazafias eszméknek és a belőiük sarjadzott irredenta érzésnek és gondolatnak. Márc. 15-én az ifjúság önként vállalt ünnepséggel adózott a hősök emlékének, amikor is Forgách László VIII. o. tanuló lelkesítette társait, délután pedig a város közönségével és a középfokú iskolák tanulóival együtt résztvettünk az 1848/49. évi szabadságharcban elhalt hősök emlékére rendezett lélekemelő ünnepségen, ahol Szotyori Nagy Károly VIII. o. tanuló mondott beszédet az ifjúság nevében. — Május 29-én, a hősök emléknapján megkoszorúztuk a hősök emléktábláját a lépcsőcsarnokban és mécsest égettünk előtte és résztvettiink a hősök emlékművének leleplezésén, a kormányzó úr ő főméltósaga jelenlétében. 5 virágot szedtünk az elhagyott sírok díszítésére. Minden imádságunkat a „Magyar hiszekegy"-gyel fejeztük be. — Mélységes hálánk és köszönetünk kifejezésével külön is ki kell emelnünk Gaal Mózes tank. kir. főigazgató úrnak szives támogatását, aki az iskolai és polgári év elején írásban közölt lelkesítő szózatával, utóbb pedig ismételt látogatása alkalmával közvetlenül, élőszóval hevítette föl növendékeink lelkében a hazaszeretet tüzét. HivatalosTatogatások. Dr. Bárdos Rémig pannonhalmi főapát május hó folyamán tekintette meg intézetünket. — Gaál Mózes kir. főigazgató okt.