Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1925
7 Teofil prelátus-kanonok. érseki biztos több ízben jelen volt vallástani előadásokon és a vizsgákon. — Krywald Ottó egyházmegyei biztos febr. 8-án és 9-én látogatta meg intézetünket. — Dr. Wajdinger Gyula min. tanácsost jún. 21—24 ig üdvözölhettük körünkben a magánvizsgák alkalmával, amikor Gaál Mózes főigazgató elnökölt. — Dr. Jámbor György főigazgatóhelyettes a szeptemberi és decemberi magánvizsgák és érettségi alkalmával szerencséltette megjelenésével az intézetet. — Albrecht kir. herceg s kíséretében dr. Schwöder Ervin államtitkár máj. 27-én voltak intézetünk örömmel fogadott vendégei. — Kócza Géza tanár urat jun. 26-án üdvözöltük örömmel körünkben, midőn a minisztérium megbízásából a tornaszertár felülvizsgálatára jött hozzánk. Fegyelem. A fegyelmi állapot jónak mondható. Súlyosabb fegyelmi eset nem volt. Az igazgató az év kezdetén felolvasta és megmagyarázta az ifjúságnak az intézet fegyelmi szabályait, azonkívül minden tanuló nyomtatásban is megkapta, hogy otthon szüleivel, vagy szállásadójával láttamoztassa és ezek kötelezzék magukat, hogy a tanári karral együtt működnek az ifjúság valláserkölcsös nevelésében. A vidéki tanulók szállásai a tanári kar éber ellenőrzései alatt állanak. Szállás és ellátás ügye. Az intézet tanári kara mindig nagy gondot fordított a szállás és ellátás ügyre. Dr. Balogh Albin tanár úr fáradhatatlan iigybuzgósággal gondoskodott a növendékek ezen ügyéről. Az ő tudta nélkül semmiféle változás nem volt lehetséges. Az ellátás ügyét elősegítette a Kath. Deákasztal, melynél igazán csekély havi összegért (300.000 K) kaphattak a növendékek ebédet és vacsorát. Magántanulók. A magántanulók száma igen nagy, sőt majdnem egy kisebb létszámú önálló intézetet képvisel. — A kitűnő hirű Szalézi Rendnek van közel Esztergomhoz Nyergesújfalun (Esztergom megye) egy I—IV. osztályig terjedő intézete internátussal, melyben maguk a rendtagok tanítanak teljesen az állami követelményeknek megfelelően. Ezek a fiúk vizsgáztak intézetünkben igazán dicséretes neveltséggel és készültséggel. — A magántanulók sorába tartoztak még a felsőbb osztályokban maguk a szalézi növendékpapok, akik a nyergesújfalusi és esztergom-tábori nevelő-intézetekben felügyelői tisztséget viselnek. Az esztergom-tábori internátus növendékei intézetünk rendes tanulói voltak. — Felvételért egyenest EsztergomTáborba és Nyergesújfalura az igazgatósághoz kell fordulni. Kirándulások. Az /. osztály a tavaszi hónapokban több természetrajzi órát a tárgyalt virágok virágzása idején a szabadban tartott meg. Június 12-én egész napos kirándulást is tett a Fárikúthoz és Vaskapuhoz Hudetz Lipót osztályfőnök vezetésével. A város környékének megismerése és a tanult virágok gyűjtése által a természetrajzi ismeretek felújítása volt a kirándulás célja. A gyűjtés szorgalmasan folyt s a legtöbbet gyűjtők jutalmul egy-egy jelest kaptak. A Fárikútnál vidám játékkal töltötték el az időt. A II. osztály az őszi hónapokban a szünetnapok előtti délutánokon többször tett dr. Heckenast Kolos osztályfőnök vezetésével kirándulást Esztergom közelfekvő kies helyeire. így voltak a Szent János kútnál, Vaskapunál, Csurgókútnál, Diósvölgyben. — Június 5-én ugyancsak osztályfőnökének vezetésével a hajnali hajóval Budapestre ment az osztály. Itt délelőtt megnézték a Margithídat, Országházát, Kúriát, Akadémiát, Lánchidat és a királyi várat. A délutánt az állatkert megtekintése után a Városligetben és az Angolparkban töltötték. Este pedig testileg kifáradva, de szellemileg gazdagabban egy kellemes nap emlékével tértek haza. — Június 12-én a Fárikúthoz, 24-én pedig a Barátkúthoz tett egész napos kirándulást az osztály.