Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1922

14 jövőre még folytatni fog. Kézimunkáiból az osztály a budapesti Vörös Kereszt karácsonyi és a gyermekmunkák nyári kiállítására küldött is le néhány da­rabot bemutatóba. Karácsonykor a cserkészünnepéllyel kapcsolatban kiosz­tottuk az amerikai szeretetadományokat és egyes szegény fiuk számára kül­dött 15 ezer koronát, melyet 8 fiu köszönt meg az amerikai jótevőknek külön levélben mellékelve mindegyik saját fényképét és kérve őket. hogy legyenek rajta, hogy egyszer már országunkat is kapjuk vissza. Több fiú megkezdte levelezését külföldi ifj. vöröskereszt-tagokkal, igy amerikai, ázsiai, sőt afrikai és ausztráliai fiúkhoz is irtunk. Segítettünk a tagdijösszeszedésben a V. K. Esztergomi Osztályának is. Nagyobb munka kifejtése majd még a jövő dolga, különösen a könyvkötés gyakorlása, melyhez anyagot és eszközt is küldött a központ. Minden segitő jótettért ezer hálát mondunk. Egészségi állapot. A tanulók egészségi állapota az iskolai év folya­mán kedvező volt. Március 5-én dr. Berényi Zsigmond tanácsorvos szemvizs­gálatot tartott, egy trachomás tanulót a kórházba küldött orvosi kezelésre. A tanulók közül fertőző betegség 10 volt. A testgyakorlás alól fölmentést ka­pott egész évre 5, félévnél rövidebb időre 4. Szertornázás alól fölmentést ka­pott egész évre 1 tanuló. Segítő-egyesület. Védője: dr. Csernoch János, biboros hercegprímás Elnök : — ; alelnök : Mattyasovszky Lajos lovag, nyug. hercegprimási jószág­igazgató ; igazgató: dr. Molnár Szulpic főgimnáziumi igazgató; ügyész : dr. Gróh József ügyvéd, a Kereskedelmi és Iparbank igazgatója ; pénztáros : Csapó Antonin főgimn. tanár; titkár: dr. Balogh Albin főgimn. tanár ; szám­vizsgálók : dr. Major Ödön árvaszéki elnök és Zsiga Zsigmond magánzó. — Választmányi tagok: dr. Antóny Béla polgármester, Bleszl Ferenc kir. taná­csos, takarékpénztári elnökigazgató, dr. Fehér Gyula prelátus-kanonok, dr. Klinda Teojil prelátus-kanonok, László Dániel főgimn. tanár, Mátéjfy Viktor prépost-plébános, nemzetgyűlési képviselő, dr. Mattyasovszky Kasszián főgimn. tanár, Philipp Konrád könyvkereskedő, Schifjer Ferenc prelátus-kanonok, Rudolf István takarékpénztári vezérigazgató, dr. Vándor Ödön kórházi főorvos, dr. Wipplinger Ödön takarékpénztári ügyész. — Március 27-én tartottunk választmányi ülést, a közgyűlést július első felében fogjuk megtartani. — Adományok. Dr. Csernoch János biboros hercegprímás a szegény deá­kok cipőjére 25,000 K-t ajándékozott, dr. Klinda Teofil prelátus-kanonok, a főgimnázium érseki biztosa 10.000 K-t, az Esztergomi Fogyasztási és Érté­kesítő Szövetkezet és Esztergomvidéki Hitelbank Mátéfjy Viktor prépost-plé­bános, nemzetgyűlési képviselő utján 1000—1000 K-t, dr. Walter Gyula c. püspök, nagyprépost, Esztergomi Takarékpénztár, Esztergomi Szeszfőző Szö­vetkezet 500-500 K-t, 4 magántanuló elnöki dija 1800 K, összesen 40.300 K. — Az összes bevétel : 65.038"63 K, kiadás cipőre és 37 pár cipő talpa­lására 47,660 K; az egyesület vagyona 53.100 K értékpapírban és 17.659'40 K készpénzben. Szlávv Éva-féle könyvsegélyző-alapítvány. Brühl József prelátus­kanonok adománya 10.000 K; Roszival Rudolf hitelbanki tisztviselő kész­pénzben 2070 K, értékpapírokban (névértékben !) 5470 K ; Esztergomi Keres­kedelmi és Iparbank 2000 K, Galba Károly takarékpénztári igazgató Komárom 2000 K, Stefkovics Gyula II., Rothnagel László és (párkányi) Tóth László I. oszt tanulók 2222 K, Somogyi Lajos ezredes 500 K, Starkbauer Robert 460 K, dr. Katona Sándor ügyvéd 80 K, 1 magántanuló vizsgálatának elnöki dija 1200 K, a dec. 8.~€s áprilisi ünnepség jövedelméből 28.291 K, tanulóktól, értékpapírokból 8327 K, összesen 62,550 K- — A mult évi 4292 77 K ma-

Next

/
Oldalképek
Tartalom