Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1917

10 ségeink sorába szegődött kolera, vérhas és tífusz majdnem jobban apasztotta vonalainkat, mint • a gyilkos golyó és gránát. Vérfagyasztó jelenetek játszódtak le percről-percre: az iskola padjaiból kikerült ifjú, kit büszkén bocsátottunk hősies útjára, s kit édesanyja csak ájultan engedett ki karjai közül, jajszó nélkül rogyott a földre ; a családapa, mielőtt még egy sorát is olvasta volna szeretteinek, gyermekeim! kiáltással fogadta a golyót szivébe; az élte leggyönyörűbb szakában lévő férfiú utolsó sóhaja jegyesének neve volt: s a tömegsír mohón fogadta magába a lángészt és vagyont, az egészséget, szépséget, erőt és szerelmet, apák büszkeségét, anyák szemefényét, jegyesek boldogságát, árváknak apját. 5 a kötözőhelyeken s kórházakban rémséges kínok közt gyötrődtek véreink, sokan hasztalan epedtek gyógyulásért, sokan pedig bénán és rokkantan tértek vissza közénk. És képzeltek-e rettentőbb sorsot, mint elhagyott csatamezőn vérbe-fagyva tehetetlenül jutni az ellenség kezébe, sáros csizmák rúgását szenvedve szeretettel ápoló kezek helyett?! És mily szánalomra méltó sorsuk volt azoknak, kik bár épen, de sokszor mint áldozatok kerültek fogságba, s a koldusnak egész nyomorult életét szenvedték végig, míg valami cigánytelep forma fogolytáborba jutottak?! Mennyi büszke és délceg daliánk pusztult el e harcban, ma még megállapítani nem tudjuk. De hogy szenvedésük s áldozatuk emberfeletti volt, azt bizonyitják a szemtanuk, kik napról-napra láttak jeleneteket, melyeknek puszta szemlélése is méltó büntetése lehetne a háború felidézőinek. Vagy gondoljátok el a szörnyűséget, mikor a testvér vagy fiú bátyjának vagy apjának agyvelejét látja kiloccsanni, s maga őrült kacagásba tör ki rettentő fájdalmában ! Nem, fiúk ! e borzalmakat nem folytatom ; nem, mintha félnék, hogy idegeitek nem birják ki azok leírását, hanem mert lassan olyanokhoz jutnánk, miket elmondani is fájdalom, s kimeríteni mégsem tudnám az esetek sokaságát. De nincs is minderre szükségem ahhoz, hogy megértessem veletek hőseink hazaszeretetét és áldozatát. Mert ugyan kinek ne volna közületek rokona vagy jóakaró ismerőse a szenvedők sorában, s melyitek volna oly keménylelkű, hogy azok'láttára meg ne dobbanna szíve, kik értünk és helyettünk szenvedtek; s meg ne nyitná könyörületének erszényét, hogy hozzájáruljon szenvedéseik enyhítéséhez?!