Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1916

70 XI. Iskolánk és a háború. 1. Az intézeti épület. Hála előkelő jóakaróink buzgó közben­járásának két évi számkivetés után visszatérhettünk tágas, modern, iskolánkba. Az esztergomi kórházparancsnokság már 1916. augusztus 1-én kiüresítette az épületet és elrendelte a cs. és kir. hadügy­minisztérium utasítása értelmében rendbehozását és fertőtlenítését. A csak kisebb, könnyen helyrehozható rongálások, sérülések kija­vítása és a falak kifogástalan bemeszelése után szeptember 4-én volt az épület hivatalos visszaadása, amelyen Esztergom szab. kir. város, mint tulajdonos képviseletében Rothnagel Ferenc gazdasági tanácsos és Tiefenthal Gyula városi mérnök; a cs. és kir. pozsonyi katonai parancsnokság részéről Román Miklós mérnökhadnagy; az esztergomi cs. és kir. tartalékkórház részéről dr. Kohoutek Vencel törzsorvos és Lenkei Emil főhadnagy; végül a főgimnázium kép­viseletében az intézet igazgatója volt jelen. A bizottság őszinte elismerését nyilvánította a kifogástalan tisztaságért, az iskolai föl­szerelésen talált és még helyre nem hozott károk kijavítását ellen­ben a pozsonyi cs. és kir kaotnai parancsnokság teljes készséggel magára vállalta és el is végeztette. így azután nem is volt semmi­féle akadálya sem annak, hogy szeptember végén már a gazdag szertárakkal és szemléltető eszközökkel ellátott, szellős, világos épületünkben kezdjük meg tanári és nevelői munkásságunkat. A háborús .„yiszonyok miatt azonban nem fejthettük ki egészen iskolai tevékenységünket, mert a tanítást a délelőtti órákra kellett korlátoznunk. Az esztergomi főreáliskola épülete ugyanis még mindig kórházi célokra szolgál s ezért Esztergom szab. kir. város tanácsa és a főreáliskola igazgatója azzal a kéréssel fordultak iskolánk kegy-

Next

/
Oldalképek
Tartalom