Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1915

99 Az ekkor megindult erők 11—12 éves korig fejlődnek, amikor a gyakorlatiasság, a konkrét alkotások kora áll be. A 13—14 éves kor az átmeneti korszak bélyegét hordja magán. Felfogásában az értelmi és erkölcsi elem lesz mindinkább úrrá, míg végre 17—18 éves korban az eszmékért való lángolás nyilvánul meg a gyermektanulmányi kérdésekre adott feleletek túlnyomó percentjében. A táblázatok alapján világos képet tárt a pedagógusok elé a szubjektív, majd az objektiv-konkrét és az abstrakt feleletek alapján megállapított fejlődési fázisokról s egyúttal bizonyította a gyermektanulmányozás nagy horderejét a jövő pedagógiájának és az egyes vidékek szerinti speciális tantervek megalkotásának kérdésében. Végül Parcsami H. alelnök beszéde következett. Ez utóbbit egész terjedelmében itt közöljük : „Méltóságos Védnökeink, Nagyságos Társelnökeink, Kedves Kartársaim, Mélyentisztelt Közönség! Városunk főreáliskolájának egyik buzgó, vérbeli pedagógusa már tavaly megcsinálta iskolájának szűkebb keretében, az idén pedig az összes helybeli tanintézetek bevonásával nagyobb méretekben megtervezte az iskolai háborús kiállítást. Az eszme az iskolák jórészét föntartó város vezetőségénél, a m. t. polgármester úrnál, lelkes pártolásban, a budapesti gyermektanulmányi társaság részéről szives támogatásban, a helybeli pedagógusok közül azonban többeknél hűvös fogadtatásban részesült. Amennyire örvendetes és méltánylandó volt az előbbieknek álláspontja, annyira tiszteletreméltó az utóbbiaké. Mert bármennyire megértettük is, hogy a tanulók lelkének önkéntelen megnyilatkozásairól van szó, mégis éreztük, hogy a megnyilatkozásnak eszköze is van, minő a stílus, a rajztehetség, a kézügyesség, ezek pedig az iskolákban nagyrészt mellékes szerepet visznek, egyik-másik teljesen hiányzik, vagy a háború alatt — immár két esztendeje — szünetel. Tudtuk azt is, hogy tanárnak és tanulónak egyaránt kevés az ideje, mert a helyszűke és idő rövidsége miatt, megfeszített munkát kell mindegyiknek végeznie és a háborús körülmények, a minden iskolában megapadt létszám miatt, minden tanügyi személynek jóval erején felül kell dolgoznia. Legyen elég e két okot említenem, mint olyanokat, melyek bennünk aggodalmakat keltettek arra nézve, hogy mi ily nagyarányú programmot megvalósíthatnánk úgy, hogy avval a szakférfiak és a nagyközönség nyilvánossága elé léphetnénk. De amikor — újra meg újra — figyelmesen áttanulmányoztuk a Gyermektanulmányi Társaság alelnökének, Nagy László igazgató úrnak lelkes szavait „A háború és a gyermek lelké"-ről, meggyökeresedett bennünk a tudat, hogy nem szabad a háború pedagógiai tanulságát kiaknázatlanul hagynunk, nem szabad a tanulók felfogásáról könnyelműen véleményt alkotnunk, mikor arról tapasztalatilag meg is győződhetünk, s nem szabad kellő alap nélkül a magunk számára új irányokat kijelölnünk. Korunkban sokat hangoztatott elv az egyéni nevelés, jóllehet mindenki tudja, hogy nekünk tömeget kell nevelnünk. De amint az egyéni neveléshez az egyénnek ismerete 7»