Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1911

97 Magos Sándor kir. táblai bíró. Marosi József kereskedelmi és iparbanki igazgató. dr. Perényi Kálmán alispán. Schiffer Ferenc prael.-kanonok. dr. Roszival István prael.-kanonok. Szekeres Bónis főgimnáziumi tanár. Philipp Konrád könyvkereskedő. Terlanday Emil főgimnáziumi tanár. Vaszary Mihály primási jószágigazgató. dr. Vándor Ödön orvos. Vimmer Imre polgármester. Az igazgató választmány működése. Az igazgató-választmány ez iskolai év folyamán 3 ülést tartott, novem­ber 17-én, április 24-én és június 24-én. Az első ülésben titkárt, pénztárost és két számvizsgálót választott. Ugyan­ezen alkalommal előirányzatot készített az iskolai év remélhető bevételeiről és előrelátható kiadásairól, valamint segítséget szavazott meg szegény tanulóknak. Április 24-én ismét tanulók segélyezésével foglalkozott. A közgyűlést megelőző­leg, jún. 24-én megvizsgáltatta a számvizsgálókkal a számadásokat és a pénz­tárt s erről az ugyanaz nap tartott közgyűlésnek jelentést tett. Segélyezés. A választmány az egyesület nevében az iskolai év folyamán két ízben adott segítséget, u. m. november és április hónapokban. Az első alkalommal 48, másodízben 44 tanuló kapott ruhát. Szétosztottunk: 10 télikabátot, 29 kiskabátot, 36 nadrágot, 40 pár cipőt 1196 korona értékben. Ezenkívül 5 tanulót gyorsírásra, ugyanannyit szabadkézi rajzra és 4 tanulót franczia nyelvre taníttattunk. Bevétel: Előirányzat a jelen évi kiadásokra . 491 kor. 50 fii. Az esztergomi székesfőkáptalan ado­mánya 400 „ — „ Alapító tagok dijaiból 285 „ — „ Rendes tagok díjaiból 280 „ — „ Pártoló tagok díjaiból 8 „ — „ Értékpapírok szelvényei után . . . 1489 „ 94 „ Pénzintézeti betétek kamataiból . . 407 „ 52 Összesen: 3361 kor. 96 fii.

Next

/
Oldalképek
Tartalom