Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1910

14 hevülve rendesen táncra kerekedtek. Keseregve panaszolja ezt egy régi iró : „A magyarok — úgymond — magzatjoknak keresztségekből lakozásra és dősölésre való alkalmatosságot vévén, a pusztrikozással az Bacchusnak és Silenusnak láttatnak beszenteltetnie." A felsőbb rendűek két-három hétig, sőt félévig is elhúzták-halasztották a keresztelőt, csakhogy „gazdagabb pusztrikot szerezhessenek." Thököly Imre ifjúkori naplójában emlékezik meg egy ily nagyobbszerű keresztelőről (1677.) amely Csórán, Barcsai Mihályéknál „véghez menvén, késő éjszakáig tánccal és itallal töltötték az időt." 5 hogy a jobbágy nép is követte az urakat az efféle lakozásban, arra bizonyság Gvadányi Rontó Páljának „posztrikom"-ja, melyen a „mézes s borsos pályinkátul" hevülő komámasszonyok nemcsak maguk perdülnek táncra, hanem még a jelen levő minorita frátert is derekasan megdöcögtetik s forgatják. A halotti toron való táncolásnak szokása pogánykori hagyomány lehetett őseinknél. Maga a régi német író is, ki az utókor számára följegyezte, ebben a véleményben van róla. Tudniillik az Ungarischer Simplicissimus (1683.) c. útirajz szerzője egyebek között azt is elmondja, hogy egy magyar főúrnak temetési torán befejezésül különleges pogányszerű, énekkel és sírással kisért táncokat látott lejteni; és folytatólag hozzáteszi, hogy egyik magyar városban is szemtanuja volt temetés alkalmával egy undorító holttáncnak. Egyébként Pécskán, Szegeden és Szajánban (Torontál vm.) mai napig fenmaradt a tor-táncnak némi emlékezete. Mikor tehát Szentpéteri István 1682-ben azt írja, hogy „a halottas ház alig is mértethetik meg a mennyegzős háztól," alkalmasint szintén erre a torbeli táncolásra céloz. Ugyancsak pogánykori hagyománynak látszik a hadi diadalok alkalmával szokott táncolás, melyet a magyarok, mint katona-nemzet a legrégibb időktől fogva gyakorolhattak. Biztos történeti esett gyanánt a kenyérmezei győzelmet követő táncukra hivatkozhatunk, amelyről Temesvári István deáknak 1569-ben írt verse révén van első tudomásunk. Eszerint a győztes katonák diadalmi mámorukban „fegyverben szép táncokat jártak": „Nagy szépen az hősek lakozván, vigadnak, Külemb-külemb játékot kőztek indítnak, Nagy fegyveres táncot mezőben ők járnak