Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1910

27 res" bünt ostorozta a táncot kétszer (1582- és 84-ben) kiadott prédikációjában. A következő század elején Zvonarits Mihály Magyar postilláiban (1626.) látjuk keményen kárhoztatva az akkori „iffiú népeknek sok táncbéli szemtelen tombolásá"-t. Ugyané századnak második felében pedig három külön (prédikációszerű) iránymű jelent református papoktól a tánc ellen; ezek: 1. Gyulai Mihály dobi lelkipásztornak Tánc jutalma c. munkája (1681.), 2. Pathai János alsónémedi esperesnek Tánc felboncolása c. prédikációja (1683.) és 3. Szentpéteri István szentmihályi prédikátornak Tánc pestise c. (részben párbeszédes) műve (1697.) Ezek egyértelműen átokkal sújtják a táncot és a táncolókat. Még aránylag legtárgyilagosabb közöttük Szentpéteri, a legtüzetesebb és legtürelmetlenebb pedig Gyulai, ki ugyancsak radikálisan akarja kipusztítani a „táncos magyaroknak sok bűnökkel teljes ocsmány vétkét." Arra a maga-föltette kérdésre ugyanis : mit kellene e véteknek kiirtására a magisztrátusoknak cselekedniük?, — minden lelkifurdalás nélkül így válaszol: „Valamennyi hegedű találtatik, kétfelé vágván, a fűzfákra kellene függeszteni; a táncot vonó hegedűsöket lábuknál fogva felakasztani melléjük; a táncolókat vassal földhöz szegezni!" (Úgylátszik: a hegedűsökre azért szánt ilyen salamoni büntetést a nagytiszteletű lelkiatya, mert miként keservesen panaszolja: „a lelki tanítóknak lakodalmak idején nincsen olyan becsületek, mint a hegedűsöknek: őket az házban béviszik, a prédikátorokat ama rossz nyáladék ifjak . . . kifüstölik"). E három munkánál még érdekesebb az az 52 strójás versezet, melyet 1668. és 1696. között kétségtelenül szintén valamely (nevét elhallgatta) református lelkész írt a tánc ellen. Az egész hosszú költemény tulajdonképpen nem más, mint verses prédikáció (egy részét Szentpéteri is közli föntebb említett művében!), melynek gondolatmenete jórészt megegyezik az előbbi hároméval. Legérdekesebb minden bizonnyal a címe, amely méltó visszhangja a XVII. század mosdatlan nyelvű és vakaratlan tollú vallási polemikusainak, főleg Pósaházi Jánosnak, imígyen szólván : „Görcsös bot, mellyel amaz emberi formát viselő, de az ugrásban és táncolásban bakokat és gödölyéket követő nyáladékoknak délceges háta megigazíttatik és az ugrásban levő undoksága leíratik" Vö. Pósaházinál: