Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1910

21 mesternek — régi kifejezéssel szólva: — „előljárni a táncot." Magától értődik, hogy ez csak a legügyesebb táncosoknak (kik „mesterei voltak a táncnak"!) lehetett a kitüntetése. A hajdani nemes vagy palotás táncban a félkörben járó párok elsejének tán­cosa viselte a táncmesteri tisztet, mely a rendesnél kétségtelenül nagyobb táncbeli ügyességet követelt. A nép táncvigalmaibati ugyancsak a legjobb táncú legénynek jutott e vezető feladat, amely­lyel többnyire az is vele járt, hogy a táncot köszöntő s buzdító verssel indítsa meg. Debrecenben azelőtt az ú. n. mester-bálokra az ifjak két csinos jó táncost választottak táncmestereknek, kik diszes magyar ruhában hivogatták be a vendégeket s a bált magyar szólóval nyitották meg. Érsekújvárott meg a népies ünnepségű pünkösdi-táncban szerepelt egy táncmester, ki rendesen a legügye­sebb táncú legény lévén, a tánckörtől párjával különválva középen lejtette a táncát, melyhez a többiek alkalmazkodtak. A hadszedő verbunkos-táncban (= toborzóban) a káplár volt a tánckar­igazgató mester, ki már vonulás közben is a vezető komolyabb őrmesternél (: az „atyamesterénél) hegyesebben rakta lépteit, mint­egy mutató gyanánt az utána menő táncos katonáknak. Mikor pedig valamely térségen megállottak a táncra, ő lépett a kör köze­pére s ott mutatta előre a teendő figurákat, amiért is a táncolók szemei állandóan rajta függtek. Ám az eddig felsorolt esetekben a táncmesteri tiszt jobban csak alkalomszerű volt. De multunk emlékei közt akadunk olyan forrásra is, amely állandóbb hivatali jellegéről tanúskodik : afféle pünkösdi királyságnak mutatja, amely kerek egy évig tartott. Tudniillik 1679-ből fennmaradtak a kőszegi ifjaknak tánc- és mulalsági szabályai (összesen: 21 artikulus), melyek nemcsak a XVII. századbeli városi fiatalságunk szokásaira, erkölcseire és táncszere­tetére vetnek érdekes fényt, hanem „régi bévett szokás"-képpen azt is előadják, hogy Kőszeg szabad királyi városában egy­koron a tánc rendezésére egy-egy táncmestert válasz­tottak fölváltva: egyik évben a magyar, másikban a német renden levő ifjak közül — úgy, hogy a magyarnak vicéje német s a németé mindig magyar volt. Ez a táncmester pedig helyettesé­vel együtt nem pusztán a tánc és mulatság rendezésére választó­dott, hanem egyszersmind bizonyos előírt alkalmakkor mindketten

Next

/
Oldalképek
Tartalom