Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1907

7 kes nő: ölje meg őt, nehogy török kézre jusson. Elhangzott a férj komoly keble előtt a borzasztó könyörgés. „Ne félj, — mondá — Istenben bízzál, megszabadulunk." De a török már-már sarkukban volt. Az asszony, hogy férje legalább magát megmenthesse, a lóról hirtelen leugrott, még egyszer könyörgött; Dobozi a kérelmet többé meg nem tagadhatta s kardcsapása alatt a szeretett asszony halva rogyott össze. És a már mindent elvesztett férj tovább szabadulásról nem gondolkozott; elbúsultan a boszú és kétségbeesés hatalmával rontott elleneire, mignem maga is sebekkel borítva ott lelte hősi halálát. Történt pediglen mindez az Úrnak 1526.-ik esztendejében szeptember 15.-én. Minket azonban most nem annyira maga az esemény érdekel, mint inkább a szereplők személye és a hely\ mely a forrásokban általában csak Maroth helység névvel van megjelölve. I. Magáról Dobozi személyéről nagyon keveset tudunk. Kora történetében szerepet nem játszott, nevét is csak halálának romantikus körülményei őrizték meg az emlékezet számára. Amit az itt-ott elszórt adatokból rája és a családra vonatkozólag mégis meg tudtunk állapítani, a következőkben foglaljuk össze. A Dobozi-család régi magyar köznemesi család volt. Igazában a XV. században kezdenek szerepelni a Doboziak. E korból Dobozi Dan fia, Dobozi Lukács említtetik Galambócz várával kapcsolatban. 2) Egy Dobozi István Debrecen város híres-neves főbírája volt a XVII. században, kinek leánya, Dobozi Erzsébet Baranyai Istvánnak lőn a felesége, 3) II. Rákóczi Ferenc követei között szintén olvassuk egy Dobozinak a nevét.

4) A család általában nagyon kiterjedt lehetett; Doboziak előkerülnek az ország legkülönbözőbb vidékein s így nagyon valószínű, hogy nem ') V. ö. még Horváth Mihályt, Magyarország történelme, III. 420—21. I. a) Történelmi Tár, 1884, 618. 1. 3) Tört. Tár, 1894 , 535. és 1902, 591. I. 4) Tört. Tár, 1904, 46. I.