Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1905

5 téve, kolorációkkal ékesítve. S a melódia lelke, a ritmus lüktetése nem a legváltozatosabb alakban jelenhetik-e itt meg ? A legünnepiesebb, legszélesebb és vontatott tempótól a szeszélyes, játszi, pajzán ritmusig mindenféle árnyalat föllelhető itt. Hol hallhatók a legtisztább harmóniák s a dinamika hol érvényesülhet kitiinőbben, mint az éneknél ? ! Most szivet-lelket megremegtető erővel zeng a kar, majd — mintha távoznék tőlünk — fokozatosan gyengül, megint erősödik s a végén lehelletszerű sóhajtással hal el. S ha a hangszínezet változatosságában mögötte marad is az orkeszternek, nincs-e meg az énekhangnak az a legkitűnőbb tulajdonsága, mellyel minden zeneszerszámot fölülmúl, hogy t. i. tisztán tagolt beszédhangokba öltözhetik s így szervesen egybeforr a költői gondolattal, melytől ihletét nyeri?! Innét van az ének zenei hatásának mélysége és tisztasága. Van-e, kit éltében legalább egyszer meg nem bűvölt a szép ének bája; van-e, kit valamikor el nem ragadott a dal varázshatalma? A tiszta lelki gyönyör, melyet oly könnyen s közvetlenül fakaszt bennünk a zenei szép, hathatósan ösztönöz bennünket zenei intelligenciánk kifejlesztésére. Hallottunk néhány jobb zeneprodukciót s alig ocsudtunk fel hatásuk alól, máris a kérdések egész özöne áll érdeklődő elménk elé. Kérdezősködünk, olvasgatunk, valamely instrumentummal foglalkozunk s midőn már a kezdet nehézségein átesve egynémely gyakorlati s elméleti ismeretet elsajátítottunk, sejtjük és érezzük, hogy a szép óriási birodalmának küszöbén állunk; s minél inkább fejlődnek, tökéletesednek ismereteink, annál több bátorsággal s nagyobb kedvvel haladunk előre e misztikus ország mesgyéin. Lelki szükségletünkké válik a zene s minél többször hallgattunk vagy játsztunk figyelemmel, gonddal zenekölteményeket, annál inkább nő kapacitásunk újabb zenei impressziók befogadására, rejtettebb szépségek fölismerésére s a költő szándékának megértésére. Az instrumentális zene mai nagy fejlettségi fokán minden művelt ember érzi szükségét legalább annyi s oly fokú elemi ismeretnek, hogy egy jól előadott zongora-szonátát, vagy egy előkelő vonósnégyest, vagy akár egy nagyzenekari produkciót szívesen, örömmel, az unalom és fáradtság kínos érzete nélkül végighallgathasson. S ha édes az örömünk egy jól elszavalt költemény hallatán, egy remek szobor, egy mű-