Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1905

22 hangoknak az elsőre viszonyított relatív magasságai rendben így következnek : 1 A A A A A Ji o 8 ' 4 » 3' 2 > 3' 8'^J s tudva, hogy c másodpercenkint 435 teljes rezgést végez, kapjuk a fentírt hangközöknek megfelelő lebegés számokat: G-C = 97-9 — 65-3 •m 32-6, c- G 130-5 — 97-9 = 32-6, e—c = 1631 — 130-5 = 32-6, g~ —e — 195-8 — 163-1 = 32-7, d1—c\ = 293-6 — 261-0 = 32-6, c'i522-0 — 489-4 0 32 6, Látjuk, hogy a most felírt intervallumok mindannyian 32, 33 lebegést hallatnak. Mégis ha megszólaltatjuk az itt felírt intervallumokat, azt tapasztaljuk, hogy a fület kellemetlenül érintő hatásuk nem egyforma. Míg ugyanis az ötödnek hangjai (

G, C) aránylag elég simán és tűrhetően folynak egymás mellett, addig a kis másodéi /*') élességükkel igen sértők. Vagyis a lebegések bántó hatása sokkal észrevehetőbben érvényesül a magasan fekvő hangok táján, mint a mélyekén. S így nem csupán a lebegések száma döntő két hang együttzöngésének megítélésénél, hanem ezeknek a hangsorban elfoglalt helyzete is. Bár idevonatkozó kísérleteinket szigorúan csak felhang nélkül való és tiszta hangolású hangokkal volna szabad végeznünk, hogy a most vázolt hangtüneményekről pontosan, mellékkörülmények zavarása nélkül tudomást vehessünk, nagyjában mégis megelégedhetünk bármely egyenletes mérséklésű hangolással ellátott hangszerrel is. Ide vonatkozó kísérletezgetéseink közben arról is meg fogunk győződni — ami különben teljesen egybevág az imént mondottakkal, — hogy t. i. a lebegések jellege a hangközök szélességétől is függ; minél szélesebb valamely intervallum, annál kevésbbé észrevehetők a lebegések. Végeredménykép tehát kimondhatjuk, hogy hangköz és hangfekvés együttesen határozzák meg a hanglebegések bántó, avagy kellemes jellegét. A c\ e\ g\ s

zűk akkord kitűnően hangzik, míg teljesen rosszul hatna ugyanezen szűk akkord a nagy oktávban : C, E, G, c. —