Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1903

28 tések azután megfelelő izomérzeteket keltenek, amelyek lényegesen támogatják az embert a nagyság és az irány megismerésében. Természetesen a tárgyak ezen két tulajdonságának helyes felfogása csak úgy lesz biztosítva, ha a különböző alakzatokat egymáshoz viszonyítjuk : nagyság és irány szempontjából összehasonlítjuk. Ezen egybevetést rendszerint a szem izomrendszerével végezzük. így pl. két fénylő pontnak egymástól való távolságát azon izommunka nagyságából Ítéljük meg, amelyet végez a szem aközben, míg az egyik ponttól a másikig jut azon célból, hogy a pontok éles képeit megalkossa egymásután az ideghártya érzékeny helyén. Hosszú tapasztalás után már ez is fölöslegessé válik s elegendő csak az egyik tárgy képét a recehártya érzékeny helyére vetni, míg a mérés alapjául szolgáló másik kép az ideghártya kevésbé érzékeny helyén is megmaradhat, mert a két kép egymáshoz való helyzetéből előzetes tapasztalataink alapján következtetünk azon izommunka nagyságára, amelyet végeznünk kellett volna akkor, ha a mértani alakzatok viszonylagos nagyságát és irány eltérését meg akartuk volna mérni. A szem ezen folytonosan kifejtett izommunkájának megítélésében azonban nem vagyunk egészen biztosak és határozottak. Ehhez járul még az a körülmény is, hogy ezen szemmozgások nem minden irányban egyformák. így pl. a szemet fölfelé irányító izommunka mindenkor nagyobbnak látszik és erősebb izomérzettel és megerőltetéssel kapcsolatos, mint a lefelé történő ; épígy a kifelé ható mozgások is élénkebbek, mint a befelé mozgatásnál szereplők. Az izommunka nagyságának ezen sokféle eltérése azt okozza, hogy a szem mozgásának nagyságából nem sikerül mindég pontosan megállapítani az alakzatok valódi nagyságát és irányeltérését és így részben méréseink eredménye, részben pedig előző tapasztalatainkra alapított következtetéseink és Ítéleteink hibásak lesznek s bekövetkezik a geometriai-optikai csalódás. Ezen röviden körvonalozott elméletből is láthatjuk, hogy Wundt tisztán az érzékszerv működéseiből a szem izomrendszerének és látóvonalának helytelenül megítélt mozgásaiból iparkodik e tévedéseknek elég észszerű és alapos megfejtését adni s magukban az alakzatokban vajmi kevés okot talál a csalódásra. Lipps szerint azonban a mértani alakzatok nem üres semmitjelentő vonalak, hanem mindenkor mint mechanika-eszthetikai egységeket fogjuk fel őket. így pl. a háromszöget nem tekintjük úgy, mint a különálló egyenesek képét, hanem a három egyenes együttes felfogásából eredő egészet, amely alapján nyugszik és fölfelé csúcsban végződik. Ugyanis a mértani alakokban, amidőn azokat szemléljük, bizonyos lelki kényszertől űzve működő erőket, képességeket (Tendenzen) tételezünk fel, amelyek ezen idomokban mindig ellentétesen hatnak épen úgy, mint a magasba törő ugrókút vizénél látjuk : a vízsugarak egyrésze fölfelé tör, a másik része meg vissza a kiindulás helyére. A térbeli alakzatokat tehát öntudatunk nem puszta és üres alakoknak tekinti, hanem mindenkor mint ezen ellentétesen működő erők és hatások hordozóit fogja fel s ezen megismerési mód neveztetik esztlietikai-nak. Ezen eszthetikai