Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1903
ti fáradnak, mint azon helyek, amelyeket kevésbé erős fénysugarak érintettek s így a szem az eléje állított ernyőnek azon részeit, amelyek az ideghártyának kevésbé kifáradt helyeire küldik a fénysugarakat, sokkal élénkebben fogja fel, mint azokat, amelyek az ideghártya elfáradt helyeit találják Ez az oka tehát, hogy a fekete alapra helyezett fehér négyzetnél a kontraszt folytán keletkező képen a négyzet helyét feketének, míg a fekete alapot szürkének látjuk. A kiegészítő színek jelentkezése is hasonlóképen magyarázható. Ha vörös volt a fárasztó szín, akkor az ideghártyának a zöld és kék iránt érzékeny elemei élénk és fogékony állapotban vannak, míg a vöröst felfogó elemek fáradtak. S így a szemlélő az eléje tartott fehér ernyőnek azon részét, amely a fárasztó vörös színnek felel meg, kiegészítő színében zöldes-kéknek fogja látni. A successiv kontraszt épen úgy, mint a negativ utókép csak rövid ideig látható és néhány másodperc múlva egészen elen3 Tészik. A tárgyak színének és fényerejének megítélésén alapuló csalódásokhoz sorozhatjuk még azon tévedéseket is, amelyeket látás közben a szem ideghártyáján levő érzéketlen vakfolt idéz elő. Tudjuk, hogy a látásmezőnek az ideghártya vakfoltjára eső részletei nem láthatók, ott nem keletkezik a fényérző elemek hiánya miatt a tárgynak semmiféle képe. Ha tehát pl. a végtelen kiterjedésű zöldes-kék színű tengert vagy a kék égboltozatot nézzük, akkor a vakfoltra eső részletek miatt a tenger és az égboltozat idehártyaképének megszakítottnak kellene lenni. S mégis mit tapasztalunk ? Azt, hogy a hiányt a látás terében sohasem érezzük, mert segítségünkre jön Ítéletünk és amint Ulrici és Hageir.ann állítják : x) a lélek alakító, plasztikus ereje kiegészíti e hézagot. S így, amit a látás szervének tökéletlensége nem pótolhat, azt jóvá teszi ítéletünk, mely a látásmezőnek a vakfoltra eső helyét épen olyannak ítéli, mint a környezet többi részét ; így pl. a tengernél kékes-zöldnek, az égboltozatnál kéknek. Ahol ezen következtetés beválik, mint az említett két példánál, ott nincs csalódás, ha ellenben ezen itélet a valóságnak ellentmond, akkor tévedés lesz az eredmény. Ilyen érdekes színfelfogásban nyilvánuló ellentétességet ébresztheünk, ha az 1-ső ábrán látható Mariotte-féle kísérletet végezzük. Zárjuk be jobb szemünket és az ábra bal oldalán elhelyezett fehér keresztet nézzük jobb szemünkkel erősen. A képnek szemünk előtt 15—20 cm-nyi távolságban való lassú mozgatása közben megtaláljuk azt a hefyzetet, amikor a fekete alap jobb oldalán elterülő fehér kör képe a vakfoltra esik és az teljesen eltűnik. E kísérletnél nem a fehér körnek eltűnése teszi a csalódást, hanem az a körülmény is, hogy a fehér kör helyét az eltűnés után egészen feketének, az alap színében, látjuk s ez a kontraszt. Mariotte, a vakfolt felfedezője és első alapos ismertetője, a most leírt kísérlet alapján II. Károly angol királyt azzal mulattatta, hogy főbb embereit és minisztereit fej nélkül mutatta be neki. Ugyancsak az ideghártya vakfoltjá1) Hajdú-Zoltvány : Lélektan és Gondolkodástan 33. 1.
