Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1902

31 lehet látni az erekben; sokszor különféle gyorsan mozgó gömbölyű képek jelennek meg, melyek csakhamar el is tűnnek ; s ezek a vérben levő sejtek. A hibás kihelyezéssel magunk előtt látott vérerek ágszerü képében gyakran köralakú sötét folt is előtűnik és ez nem egyéb, mint a recehártya sárga foltja. c) Pozitív és negatív utóképek, mint értelmi csalódások. Az érzéki csalódások körében elsorolt pozitív és negatív utóképek tüneményeinél említettük, hogy ezek csakis addig objektív természetű tévedések, vagyis tisztán az ideghártya tökéletlenségeiben gyökeredző észleletek, amig ezek megfigyelésénél sem a szemlélő, sem pedig a csalódás fölkeltésére szolgáló tárgy nem változtatják helyüket. Ha azonban az utókép tartama alatt akár a szemlélő látóvonala, akár pedig a tárgy helyzete megváltozik, akkor a csalódás megszűnik pusztán tárgyi jellegű lenni s hozzájárul olyan elem is, mi a tévedést már a megfigyelő alany csalódásává, tisztán észrevevési csalódássá alakítja. Azt mondottuk a pozitív utókép tárgyalásánál, hogy erős fényforrás rövid szemlélésével föllépő utókép csak kezdetben egyezik meg az eredeti tárgy színeivel ; s ez csakugyan így van. Mert nemsokára olyan tüneményeket észlelünk, amelyek már tisztán alanyi eredetűek és így az észlelet és a tárgy ellenmondásba jutnak egymással. így, ha egy pillanatra a vakító napba tekintünk és utána fekete mezőre irányítjuk figyelmünket, kezdetben eredeti színében látjuk a napot; de nemsokára kezd elhalaványulni s színeit folyton változtató napképeket fogunk látni, sokszor néhány perczig is. Vagyis „a színes lecsöngésű" nap képei váltakoznak az ideghártyán. Az eredeti világosfehér kép után kék, zöld, vörös majd meg újra kékszínű kép következik. Sőt néha még tovább tart e tünemény és ilyenkor ismét a fehér kép tűnik elő, melyet nemsokára a kékes-zöld, meg a sárga követ. E jelenség következőképen fejthető meg: az alapszínek iránt fogékony ideghártya elemekben az inger hatása különböző fokban gyöngül ; a vörös fényérző elemek kezdetben igen erősen veszítenek izgatottságukból, azután kevésbé ; a zöld színt érző idegek egyformán gyöngülnek ; míg az ibolya fölvételére szolgálók kezdetben erősebben, azután kissé gyöngébben. Ezen változó gyöngülés miatt, ha csekélyebb fényerejű tárgyat nézünk, azt majd kékeszöldnek, majd meg halványzöldnek és végül ennek elenyésztével a fennmaradó vörös és ibolya hatása alatt rózsaszínűnek látjuk. Sőt néha a tárgy eredeti színe a szem világosságával párosulva szürkés naranccsá változik és ha esetleg ujabb fénybenyomás jut a szembe az ideghártyának különböző fokú elfáradása folytán a negatív utóképek egész sorozata fog előtűnni gyors egymásutánban. Az ideghártya szinérző felületeinek különböző fokú elfáradása folytán bekövetkező színeltünéseket meglepően szemlélhetjük Brewster-től föltalált ki-