Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1899

24 megfellebbezett perekben magyar nyelvű végzésre most még nem köte­lezhető. 5) Minthogy a magy. nyelv. 1792. VII. t. cz. értelmében úgyis a rendes tárgyak közé soroztatott, kegyeskedjék ő felsége a törvény végrehajtását el­rendelni. Ez a szentesítést nyert törvényjavaslat a latin nyelvnek a törvényke­zésben eddig birt kizárólagos jogán nagy rést ütött és hogy a magyar nyelv még sem vergődhetett sokáig uralkodói állásra, annak az az oka, hogy a tör­vény csak holt betű maradt. Jól tudta ugyanis az udvar, hogy a főnemesek és a közhivatalt viselő köznemesség nagy része nem lelkesedik a nemzeti nyelvért, mert kényelme­sebbnek találja a megszokott latint, sőt kezdi tőle kiváltságait félteni, a mi különösen az 1807-iki országgyűlésen tűnt ki. A magyar nyelv az 1807-iki országgyűlésen. Ezen országgyűlésen a nemzeti irány sokkal nagyobb erővel nyilatko­zott, a magyar nyelvi viták is sokkal szenvedélyesebbek voltak az eddigiek­nél, a minek oka a nemzeti eszmének nagyobb fokú ébredésén, terjedésén kívül még abban is kereshető, hogy az ellenzék már mint párt jelenik meg az országgyűlésen egy hatalmas szónoki tehetséggel, felsőbüki Nagy Pállal az élén, a ki a „nemzetiséget nagyobb kincsnek tartja az alkotmánynál, mert szerinte az alkotmányt vissza lehet szerezni, de a nyelvvel együtt a nemzet is örökre sírba száll." Az „országos sérelmek" 86. száma a magyar nyelv ügyével foglalkozik s meglátszik rajta a komoly törekvés a nemzeti nyelvnek mentől szélesebb körben érvényt szerezni. A magyar nyelvre vonatkozó eddigi intézkedéseknek és törvényeknek egyik nagy hibája volt, hogy nélkülözték egy határozott idő megjelölését, mely alatt a hivatalnoki osztálynak és a tanítóknak a nemzeti nyelv elsajátítása szigorú kötelességükké tétetett volna. A rendek felismerték ezt a hiányt és igyekeztek is pótolni. Az említett szám alatt foglalt sérelmek 7. pontja ugyanis azt mondja, „hogy a mely törvényes hatalmak vagyis felsőségek és vármegyék a magyar nyel­vet még be nem fogadták, azoknak bizonyos idő rendeltessen, a melynek el­telésével ezen nyelven való folytatására a közdolgoknak köteleztessenek." *) Sajnos azonban, hogy még az alsó táblán is akadtak otyanok, a kik erőszakosnak mondották ezt a kivánságot, a mely épen azért, mert erőszakos, ugy is eredménytelen marad. 2) Tévednénk ugyanis, ha azt hinnők, hogy az esetleges eredménytelenség aggasztotta őket és azért ajánlották a „lassan járj, *) Az 1807. orsz.-gyül. írásai. 269. 1. 2) Az 1807. orsz.-gyül. naplója 530. 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom